„Defibrillátor híján puszta kézzel próbáljuk újraindítani a megállt szívet”

A felújítandó rendelő és a mentésre szoruló mentőállomás

Tiszaújlak központjában egy jó százéves épületben működik (ahogy tud) a nagyközség orvosi rendelője és az „életmentésre” váró körzeti mentőállomás. Az épület utcai homlokzatával nincs különösebb gond, udvarra néző fala viszont rettenetesen ramaty állapotával rémiszti halálra az ide betérő embert. Aki – átlépve a rendelő bejárati ajtaját – megkönnyebbülten sóhajthat fel, mert szinte egy másik világba csöppen. Ám nagyon hangsúlyoznunk kell a „szinte” kitételt…

– 2015–2016 fordulóján a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal finanszírozásával felújították a rendelő belsejét – mutatja be munkahelyét az anyanyelvünkön is jól beszélő dr. Szvitlana Derbak családorvos. – Már a bejárati rész nagyjavításának a tervdokumentációja is elkészült, s az év végéig elvégzik a munkát. Majd ezt követően kapunk egy új gázkazánt, mert a mostani berendezés már rosszul működik. A bútoraink viszont nagyon régiek, az 1996-ban bezárt Tiszaújlaki Kórháztól „örököltük meg” azokat, s már akkor sem voltak újak.

– Hányan dolgoznak a rendelőben, milyen a felszereltségük és a gyógyszerellátottságuk?

– Ketten vagyunk családorvosok, emellett van egy fogorvosunk és nyolc ápolónőnk. Szinte mindannyian helyben lakunk, csak a fogorvos jár be Feketeardóból, a saját személygépkocsijával, s mivel nincs pénzügyi keret az üzemanyagköltsége megtérítésére, saját zsebből fizeti a benzint. Havonta 2000 hrivnyája megy rá a beutazásra.

A műszerpark? 2008-ban új berendezéseket kaptunk a járástól: gépeket a fizikoterápiás szobánkba, mikroszkópot és egyéb felszereléseket a laboratóriumunkba, továbbá egy elektrokardiográfot. Vércukorszintmérőnk is van, ultrahangos vizsgáló műszerünk viszont nincs, a röntgengépet pedig még az 1990-es évek elején elvitték Nagyszőlősre, amikor még kórház működött itt, de legalább évente kijön a járási központból a röntgengépes gépkocsi a lakosság tüdőszűrésének az elvégzésére. Ugyanakkor a laboratóriumunkat már két éve bezárták, s még jó, hogy a Tiszaújlaki Keresztyén Egészségügyi Központ is a lakosság szolgálatára áll.

Nyolc kórházi ággyal is rendelkezünk, melyek napközben a betegek rendelkezésére állnak, s infúziókat is be tudunk nekik adni. A járási kórház pedig biztosítja a legszükségesebb, elsősegélynyújtáshoz szükséges orvosságokat – tájékoztat a doktornő, de már siet is, mivel – sürgős hívásra – házhoz kell mennie…

– Igaz, hogy megkapjuk az említett orvosságokat, ám ha egyidejűleg sok beteg fordul hozzánk, akkor kifogyunk belőlük, nem tudjuk mindegyik páciensünket ellátni velük, s így a helyi gyógyszertárakba irányítjuk őket, hogy ott szerezzék be azokat – fűzi hozzá a gyógyszerellátottság témájához Szebe Okszána nővér.

– Milyen a középfokú végzettségű egészségügyi alkalmazottak megélhetési helyzete? – váltok témát.

– Egy kezdő nővér fizetése 1200-1300 hrivnya, meg sem élne belőle a szülei támogatása nélkül, Míg én – 31 éves munkaviszony után, felsőkategóriás ápolónőként – 2400 hrivnyát keresek. Mire elég a munkabér? Rámegy a rezsiköltségek fedezésére – de csak a nyári időszakban. A fűtési idényben már nem elegendő a gázdíj kifizetésére, ezért a téli időszakban eddig fával tüzeltünk a kályhánkban. Mára viszont elfogyott a még 15-17 éve beszerzett fakészletünk, egy tehergépkocsi-rakomány tűzifa pedig 10 ezer hrivnyába kerül, így még nem tudjuk, hogyan fogjuk kihúzni a telet. Az élelmiszerek? Még jó, hogy mindnyájunknak van háztájija, de csak saját részre, eladásra nem jut, sőt az ott megtermesztett zöldség, gyümölcs, krumpli is csak télig elég, utána már minden élelmiszert meg kell vásárolnunk…

– A rendelővel egy fedél alatt működő Tiszaújlaki Körzeti Mentőállomás tizennégy települést próbál kiszolgálni egy, azaz egy mentőautóval. De milyen mentőautóval?...

– A jármű 17 éves, fel van szerelve oxigénmaszkkal, egy hordággyal, és elsősegélynyújtó gyógyszereink is vannak – de nincs defibrillátorunk, így ha a ránk szoruló betegnek megáll a szíve, puszta kézzel igyekszünk újjáéleszteni – közli egy itt dolgozó, neve elhallgatását kérő felcser. – Ráadásul az ütött-kopott, elhasználódott gépkocsi minden héten lerobban. A komolyabb alkatrészeket a Nagyszőlősi Járási Mentőállomás biztosítja, de kisebb, olcsóbb alkatrészeket saját zsebből is veszünk, ha kell. Gyakran útközben is elromlik, míg épp szállítjuk a beteget. Ilyenkor aztán telefonálunk Nagyszőlősre, hogy küldjenek egy mentőautót, és amíg hozzánk nem ér, csak állunk és várunk, miközben –ha kell – igyekszünk segíteni a betegen. Majd ha befut a másik mentőautó, abba tesszük át a pácienst. Maximum 80km/h-s sebességgel tudunk haladni, de a kátyús mellékutakon csak döcögünk. A tőlünk legtávolabb eső községekbe, Fertősalmásra és Salánkra csak 40 perc alatt tudunk kiérni.

– A gépkocsijuk, valamint az utak rossz állapota nem vezetett még betegek halálához?

– De, sajnos, igen. Nem tudtunk rajtuk segíteni, nem tudtuk idejében kórházba szállítani őket… Nagyon kellene egy új jármű. Van is rá ígéret, hogy kapunk. De mikor? Nem tudjuk. Majd Nagyszőlősről leküldenek hozzánk egy ott „leírt” mentőautót…

– Azért látom, hogy legalább sztetoszkópjuk van – pillantok az asztalon fekvő műszerre.

– Igen. A mentőállomásnak van egy államilag biztosított régi, rossz, elhasználódott sztetoszkópja, így mi, egymást váltva dolgozó felcserek a saját fizetésünkből vettük meg az új sztetoszkópjainkat. Az állami tulajdonú egy szem vérnyomásmérőnk viszont nem régi, és jól működik…

– Hányan dolgoznak a mentőállomáson?

– Főállásban négyen vagyunk felcserek, és van négy gépkocsivezetőnk, valamint egy-egy félállásban dolgozó felcserünk, illetve gépkocsivezetőnk. De nincs mentőorvosunk, így mi, felcserek, olyan beavatkozásokat is el kell, hogy végezzünk, melyek a mentőorvosok feladatai lennének. Például útközben vezetünk le szüléseket, vagy baleseteknél nyújtunk olyan elsősegélyeket, amelyeket orvosoknak kellene végrehajtaniuk.

– Milyen a fizetésük?

– Egy kezdő felcser fizetése még 2000 hrivnyát sem tesz ki, míg például egy 26 évet ledolgozott felcser 3000 hrivnyát keres. Nemrég két munkatársunk is elment innen. Az egyik korkedvezménnyel nyugdíjba vonult, a másik pedig – mivel a közeljövőben meg szeretne nősülni – kőművesmunkát vállalt Németországban, hogy megalapozza a választottjával való közös életüket…

Ezek után okkal merül fel a kérdés: egy országban, ahol dollármilliárdnyi vagyonok összpontosulnak egy szűk gazdasági-politikai elit kezében, hogyan zülleszthették le ennyire az egészségügyet? Vagy egy amúgy is „beteg” országban a lakosság egészsége sem fontos?

Lajos Mihály