Egy csepp emberség

Magyar rádiósok segítettek a szolyvai magyar iskolának

2016. szeptember 7., 10:08 , 817. szám

Második alkalommal szervezett az MTVA Rádiós Hírszerkesztősége adománygyűjtési akciót kárpátaljai magyar iskolák javára. Első alkalommal, két évvel ezelőtt a Barkaszói Középiskolát támogatták. Idén az Ungvári Magyar Főkonzulátus javaslatára a szolyvai magyar elemi iskolát választották, ahová az iskolakezdést megkönnyítő tanszereket és számítástechnikai eszközöket vittek.

Az adományokat a Magyar Rádió hírműsoraiból hangjuk alapján jól ismert Deme Tímea, Dizseri András és Miklya György személyesen vitték el a szolyvai magyar iskolásoknak, Szabó János ungvári magyar konzul kíséretben. A magyarországi vendégek a harmadik és negyedik osztályos tanulókkal igyekeztek megismerkedni és beszélgetni, a negyedikesek a nyári zánkai táborról és a magyarországi kirándulásokról is meséltek.

Deme Tímea a Kárpátaljának elmondta: „A rádiós kollégák körében mi magunk indítottuk az adománygyűjtést Vidáné Gál Andrea vezető szerkesztő felhívására, amelyhez a magánszemélyek mellett cégek is csatlakoztak. A kollégák és a szerkesztőség munkatársainak gyerekei is segítettek, saját kis felajánlásokkal, illetve az ajándékcsomagok összeállításában és becsomagolásában is részt vettek. Az ungvári főkonzulátus ajánlotta a szolyvai iskolát, mi is információt gyűjtöttünk, és utána nagy szeretettel indítottuk ezt az akciót. Két évvel ezelőtt már vittünk hasonló adományt a Barkaszói Középiskolába. A Szolyvára hozott ajándékcsomagon belül az iskolakezdéshez szükséges tanszercsomagokat állítottunk össze minden elsős számára. Továbbá sok füzetet, könyvet, festéket, rajzeszközöket is összegyűjtöttünk és más eszközöket, amelyek mindig jól jönnek egy iskolában. Ami értékben nagyobb adomány a felsoroltaknál, az tíz darab netbook, megfelelő technikai kiegészítőkkel, amelyeket az Invitech Solutions Magyarország és a Front Page Communications vállalatok ajánlottak fel. Azért, mert úgy tudjuk, hogy ebben az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek az informatikai oktatásra. Mi is és az adományozó cégek is úgy gondolják, hogy az informatika olyan lehetőséget biztosít bárki számára, függetlenül attól, hogy hol és milyen körülmények között él, hogy azon keresztül kitárulhat számára a világ, bárhol lehetővé válhat a megfelelő tudás megszerzése.”

A harmadik és negyedik osztály tanulói kis műsorral mondtak köszönetet a magyarországi vendégeknek az adományokért, majd Deme Tímea elmondta a gyerekeknek: „Ha most nem itt lennénk veletek Szolyván, hanem otthon Budapesten, akkor lehet, hogy pár perc múlva a Kossuth Rádió mikrofonjába szólnánk bele, és azt mondanánk: »14 óra. Önök a Kossuth Rádió híreit hallgatják. A mikrofonnál Deme Tímea, Dizseri András vagy éppen Miklya György.« Hiszen mi a rádiós hírszerkesztőségből érkeztünk, rádióműsorokat készítünk: a Petőfi, a Dankó, illetve a Kossuth adó hírműsorait. Az ember ül egy stúdióban, előtte egy üvegfal, és nem lát senkit, csak az üvegfal túloldalán lévő technikust. A hallgatót maga elé képzeli, hiszen egy stúdióban beszélünk falak között. De az biztos, hogy egy kicsit mindenkihez beszélünk szerte a Kárpát-medencében, aki ezeket az adásokat hallgatja, és mindenki számára készítjük ezeket a hírműsorokat. Az nagyon jólesik, hogy ezentúl, ha újabb hallgatókat képzelünk magunk elé, akkor ezeket a kedves szolyvai szempárokat és arcokat is magunk elé képzelhetjük.”

Kiss András tanító elmondta, hogy Szolyván magyar óvoda és négyosztályos magyar elemi iskola működik, amelyet követően az egyik ukrán iskolában tanulnak tovább a diákok, ahol második idegen nyelvként tanulhatják majd a magyar nyelvet. A magyar elemi iskolában 54 gyerek tanul, 17 közülük az elsős. Jelenleg ők is tanárhiánnyal küszködnek, hisz az elsősöknek még nincs tanító nénijük, ideiglenesen egy ukrán tanítónő foglalkozik velük. A munkaerővel gondok vannak a magyar óvodában is.

Dizseri András a gyerekekkel és tanítóikkal folytatott beszélgetés után munkatársunknak elmondta: „Sok jólelkű anyaországi adományozó jóvoltából lehetünk ma itt. Mégis azt kell mondanom, hogy mi vagyunk azok, akik többet kaptunk. Hiszen látva a kisiskolások műsorát, olyan érzelmi, lelki töltetet jelent ez most nekünk, ami nagyon hosszú ideig el fog kísérni. Látva, hogy hogyan őrzik itt, Kárpátalján a magyarság lángját. A tegnap szentté avatott Teréz anyának van egy mondása: »Sokszor úgy érezzük, hogy amit teszünk, az egy csepp a tengerben, de a nélkül a csepp nélkül sekélyebb lenne a tenger.« Azt gondolom, hogy az adományozókat ez a gondolat is vezérelhette, és bízunk abban, hogy a magunk módján mi is hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy ezek a gyerkőcök továbbvigyék a magyarságukat.”

Miklya György a kárpátaljai tapasztalatairól elmondta: „Volt módunk arra is, hogy kicsit körülnézzünk a környéken. Gyönyörű a vidék. Arra biztatok mindenkit, hogy turistaként is látogasson el Kárpátaljára.”

Badó Zsolt