Hagyományőrző Ciberefesztivál Kisbégányban

2016. szeptember 14., 09:02 , 818. szám

Idén 5. alkalommal szervezték meg Kisbégányban  a ciberefesztivált. A településen egyik kiemelkedő hagyomány a ciberekészítés, a helyiek nagy odaadással készülnek minden évben a jellegzetes szokásokat bemutató rendezvényre. Az öt év alatt a fesztivál híre eljutott a környező falvakba is, így onnan is sokan ellátogattak a hagyományőrző rendezvényre. 

Az ünnepséget megnyitó beszédében Hanka Dezső, Nagy- és Kisbégány polgármestere elmondta, a ciberefesztivál Kisbégány élő múltját igyekszik bemutatni, melyre minden helyi lakos büszke lehet. Amint a polgármester fogalmazott, szükség van a hitre és a reményre ezekben a nehéz napokban, és a sok gond közepette néha meg kell állni, beszélgetni egymással, ápolni a közösséget.

Faragó László beregszászi magyar konzul elmondta, hogy  a sok nehézség ellenére nem a pénzhiány a legnagyobb veszély, hanem a kulturális elszegényedés. Minden konfliktus feloldható egy kis mosollyal, kézfogással, békés egymásra figyeléssel virágoztatható fel Kárpátalja. „A boldogabb jövőt így érhetjük el” – fogalmazott Faragó László.

Vass Ottó, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének alelnöke a hagyományápolás fontosságára hívta fel a figyelmet. Beszélt az Európában nagy problémát jelentő migráció kérdéséről, s kiemelte: a kárpátaljai magyaroknak az a feladatuk, hogy megmaradjanak szülőföldjükön.

Marosi István helyi gö­rög­ka­tolikus parochus a nemzethez való hűséget emelte ki. „Ha alszik a szerelem, virraszt a hűség. Az erkölcsi értékeink, hitünk, nemzetünk iránti hűségünket ébren kell tartanunk” – mondta a parochus.

Nem a termést, nem magunkat ünnepeljük, hanem hálát adunk Istennek a termésért és egymásért – mondta el Kőrözsi Sándor kisbégányi református lelkipásztor.

Komári Ibolya, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke megköszönte mindenkinek a rendezvény lebonyolításához nyújtott támogatást, valamint ismertette a rendezvény programját.

Szántó Edit, a KMKSZ Bátyúi Alapszervezetének elnöke a hagyományápolás fontosságára,  és az anyanyelv megtartó erejére hívta fel a figyelmet.

Jakab Erika, a KMKSZ Muzsalyi Alapszervezetének elnöke örömének adott hangot, hogy elindult a hagyományápolás vidékünkön. Méltatta a magyar kormányt, hogy kiáll a kárpátaljai magyarok mellett, és minden tőle telhetőt megtesz megmaradásunk érdekében.

Ezt követően gazdag kulturális program következett, melyben a helyi Csillagocska Óvoda kicsiny tagjai, a Kisbégányi Általános Iskola tanulói, valamint a Nagybégányi és a Kisbégányi  Kultúrház fiataljai léptek színpadra. Az Arany Kalász Nyugdíjaskör Nagybégányból örökzöld slágereket adott elő, amivel nagy sikert arattak. Peres Dóra Gutról sanzonokat adott elő. Orosz Bálint fekete öves karatemester és Orosz Miklós önvédelmi bemutatót tartottak. Orosz Bettina pedig modern rock- és popdalokkal örvendeztette meg a közönséget.

A klubudvaron eközben a szorgos kezek nyomán rotyogott az üstben a cibere: az idei termés bőséges volt, így az alapanyaggal nem volt gond. A kifőtt ciberét aztán meg is lehetett kóstolni a helyszínen.

Az iskolaudvaron ez idő alatt kispályás focimeccs zajlott Kisbégány és Gut között, amelyen a gutiak diadalmaskodtak. A délutáni órákban az FGH zenekar muzsikált, majd este szabadtéri diszkóval zárult a rendezvény.  Míg érdekesebbnél érdekesebb előadások sora szórakoztatta a nézőket, addig párhuzamosan süteményversenyt tartottak. A 13 versenyző finomabbnál finomabb süteményeiben lehetett gyönyörködni és ízlelgetni a csodákat.

A kulturális műsorokon és a sportrendezvényen kívül a látogatók a helyi kézművesek kiállítását is megtekinthették. A kicsinyek számára a körhinta, az ugrálóvár, a vattacukor és az arcfestés sem hiányozhatott a fesztiválhangulatból. A rendezvényre több százan látogattak el, idősek és fiatalok egyaránt.

A fesztivál a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete, a nagybégányi és kisbégányi vállalkozók hozzájárulásával valósult meg. Ahogy minden évben, idén is a KMKSZ helyi alapszervezete és a községi tanács közös szervezésében került megrendezésre a fesztivál.

Váradi Enikő