Követelheti-e a Nyugdíjalap a tévesen felszámított nyugdíj visszafizetését?

2016. szeptember 21., 08:24 , 819. szám

„Még 2006-ban nyugdíjba mentem. Miután továbbra is dolgozom, kétévente újraszámíttatom a nyugdíjamat. Nemrég hívattak a Nyugdíjalapba és közölték, hogy 2008-ban a könyvelőség téves adatot közölt a béremről, ezért rosszul számították fel a nyugdíjamat. Az azóta eltelt nyolc év alatt mintegy 6000 hrivnyával többet fizettek, mint kellett volna, s most azt akarják, hogy adjam vissza ezt a pénzt. Jogában áll a Nyugdíjalapnak visszakövetelni a folyósított pénzt? Mit tehetek?”

– Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a Nyugdíjalapnak nincs joga saját hatáskörben megállapítani a polgárok tartozását, vagy behajtani tőlük az adósságot. Erre csak bírósági eljárás keretében van mód.

Tekintettel arra, hogy a tévedés nem az ön hibájából történt, a Nyugdíjalap nem kötelezheti utólag a kiutalt összeg visszafizetésére. Ugyanakkor ön saját elhatározásából dönthet úgy, hogy visszaadja a pénzt.

Miután az ügy részletei nem ismertek, csak általánosságban vázolható fel, mi a teendő abban az esetben, ha egészen bizonyos benne, hogy nem ön követte el a hibát, a Nyugdíjalap pedig mégis megpróbálja behajtani a tévedésből kifizetett összeget.

Kezdjük azzal, hogy Ukrajna Alkotmánya garantálja a polgárok jogainak bíróság előtti védelmét, azaz önnek jogában áll fellebbezni a Nyugdíjalap bármilyen döntése vagy eljárása ellen. Közigazgatási ügyekben hat hónapon belül lehet fellebbezést benyújtani a bírósághoz attól a naptól számítva, hogy a polgár tudomást szerzett, vagy tudomást kellett szereznie jogainak sérüléséről.

A polgárnak lehetősége van arra is, hogy mielőtt a bírósághoz fordulna, írásban panaszt tegyen a Nyugdíjalap helyi részlegének eljárása miatt a hivatal felsőbb szerveinél. Felhívnám a figyelmét, hogy Ukrajna Adminisztratív Eljárási Törvénykönyve (99. cikkely) értelmében a felperesnek egy hónapig van lehetősége a bírósághoz fordulni, amennyiben élt azzal a törvény adta lehetőséggel, hogy a vitát megpróbálja bíróságon kívül rendezni. Vagyis amennyiben ön előbb panaszt tesz az adott hatósági szerv vagy személy felettes hatóságánál, de a kérdés nem rendeződik kielégítően, utóbb egy hónapja van arra, hogy mégis a bírósághoz forduljon ügyével.

Vegye figyelembe, hogy amennyiben panasszal él, előfordulhat, hogy ügye rövid úton, egy lépésben rendeződik, azaz nem lesz szükség rá, hogy a bírósághoz forduljon. Fontos azonban, hogy a panaszlevelet helyesen szerkessze meg, azaz pontosan írja le az eset tényeit és körülményeit, egyértelműen fogalmazza meg, hogy mit követel, s mely jogszabályok alapján.

hk