Hrojszman: törvényt kell alkotni a helyi népszavazásokról

2016. szeptember 26., 18:46 , 820. szám

Volodimir Hrojszman miniszterelnök szükségesnek tartja, hogy törvény szülessen a helyi referendumokról – jelentette az Ukrajinszka Pravda.

„Törvényt kell hozni a helyi referendumokról” – közölte a kormányfő a regionális sajtó képviselőivel találkozva hétfőn Kijevben.

A miniszterelnök jelezte, a helyhatóságoknak készen kell állniuk rá, hogy a decentralizáció keretében megnövekvő hatásköreikkel nagyobb felelősséget vállaljanak – írja a portál.

Az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint a kormányfő szólt arról is a sajtótájékoztatón, hogy át kell térni az éves büdzsékről az állami költségvetés középtávú, 2-3 évre történő tervezésére. Hrojszman elmondta, a kormányban már megvetették ennek az elvnek az alapjait, s a helyhatóságok feladata most az, hogy a legperspektivikusabb régiófejlesztési elképzeléseket alkalmazzák mind a gazdasági növekedés tekintetében általában, mind az egyes mutatók vonatkozásában.

A miniszterelnök egyben jelezte: a középtávú tervezés lehetővé teszi a helyhatóságok számára, hogy gyorsabban fogadják el költségvetéseiket és rendelkezzenek az eszközeik felett.

(pravda.com.ua/unian.ua/Kárpátalja)