Ukrajnában megkezdődött a bírósági reform
Ukrajnában szeptember 30-tól kezdetét vette a bírósági reform: az ehhez szükséges alkotmánymódosítást a honatyák még júniusban szavazták meg – jelentette az UNIAN hírügynökség.
Az új szabályozás értelmében ezentúl az államfő helyett a parlament jogosult bírósági intézményeket létrehozni, illetve megszüntetni. Megszűnnek a felsőbb szintű szakosított bíróságok, ugyanakkor megmarad a Legfelsőbb Bíróság, amelynek személyi összetétele teljesen megújul.
Nőni fog a bírák fizetése, egyúttal azonban korlátozzák a mentelmi jogukat. A mentelmi jog kizárólag bűncselekmények elkövetése, például korrupció, vagy közlekedési baleset okozása esetén korlátozható majd, s nem érinti a bírák igazságszolgáltatási tevékenységét.
A Legfőbb Igazságügyi Tanácsot hamarosan a Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanács váltja. Ennek az új testületnek a hatáskörébe tartozik a jövőben dönteni a bírák előállításáról, letartóztatásáról és felmentéséről. Ugyanakkor a mostantól az „esküszegés” nem minősül jogalapnak a bírák felmentéséhez.
Az UNIAN emlékeztet, hogy szeptember 29-én, tehát az új szabályozás életbe lépése előtti utolsó pillanatban Ukrajna Legfelső Tanácsa a Legfőbb Igazságügyi Tanács javaslatára 29 bírát menesztett esküszegésre hivatkozva, többek között olyanokat, akik rács mögé juttatták annak idején a Majdan résztvevőit.
(unian.ua/Kárpátalja)