Nőtt a hamis alkohol halálos áldozatainak száma
Negyvenre nőtt a halálos áldozatok száma a hamisított alkohollal megmérgezett személyek körében – jelentette az UNIAN hírügynökség az Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Szolgálat sajtószolgálatának tájékoztatása alapján.
A közlés szerint október 3-án reggelre 81-re nőtt a veszélyes hamisított alkohol okozta mérgezések száma, a mérgezés 40 esetben halálosnak bizonyult.
Harkiv megyében és Harkiv városában 62 személy kapott mérgezést, közülük 27 meghalt. Zsitomir megyéből (Berdicsivből) három mérgezéses esetet jelentettek, a betegek egyike meghalt. Donyeck megyében (Limanban) a kilenc mérgezéses esetből öt végződött halállal. Mikolajivban öt ember kapott mérgezést és halt meg. Luhanszk megyében (Rubizsnében) két embert mérgezett meg a hamisítvány, mindketten meghaltak.
Az UNIAN emlékeztet, hogy az első, alkoholmérgezés következtében bekövetkezett haláleseteket szeptember 22-én jelentették Harkiv megyéből. Szeptember 30-ra a mérgezéses esetek száma 77-re nőtt, a halálos áldozatoké pedig 38-ra.
Szeptember 29-én a Harkiv megyei ügyész bejelentette, letartóztatták az alkoholszurrogátum előállításának szervezőjét és három tettestársát.
(unian.ua/Kárpátalja)