Mobil gátakkal védekeznének az árvizek ellen
Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó Ungváron találkozott a mobil gátak gyártására szakosodott Environment Solutions dán vállalat képviselőivel – jelentette hétfőn a Holosz Karpat.
A portál szerint a cég által gyártott szertifikált árvízvédelmi rendszert széles körben alkalmazzák Európában. Többek között Franciaországban, Spanyolországban, Romániában és Magyarországon is használják épületek és stratégiai objektumok védelmére árvíz idején, a homokzsákok kiváltására. Az ilyen gát előnyét gyors telepíthetősége adja: a szerkezet egyetlen kilométerét négy óra alatt képes felállítani egy 4–6 fős brigád. Utóbb a rendszert egy speciális berendezéssel lehet rövid idő alatt visszabontani.
A Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció tájékoztatása szerint a cég a gyakorlatban is szemléltette a mobilgát alkalmazását az Ung folyó partján. Mint elhangzott, a mobilgát elemeit az áradó vízzel töltik fel, bilincsekkel rögzítik, s bármilyen talajon felállítható. A mobil gátakat a határ menti együttműködési programok forrásaiból telepítenék a megye járásaiban.
(goloskarpat.info/Kárpátalja)