Rangadót nyert és előzött a címvédő

Labdarúgás

2016. október 12., 08:03 , 822. szám

Izgalmasan alakulnak az események a megyei labdarúgó-bajnokság első osztályában, hiszen az előző fordulóban Beregszászban botló, és az elsőséget a kezéből egy hétre kiengedő Ungvári FC vasárnap a legnagyobb rivális, Nagyszőlős ellen főlényes győzelemmel szerezte vissza az első helyet.

A 22. forduló rangadóján szűk félóra elteltével már három góllal vezetett a címvédő. Ilkovics első találata után a gólkirályi címre leginkább esélyes Hegedűs Róbert a 19. és a 26. minutumban is bevette az ugocsaiak kapuját. Fordulás után az Ivan Bilak által irányított vendégek beleerősítettek, és előbb Csonka, majd Rebrik góljaival egy gólra felzárkóztak. A hajrá, aztán ismét a hazaiaké volt, Pinyasko duplája mellett, Bako is beköszönt, kialakítván ezzel a 6-2-es ungvári győzelmet jelentő végeredményt. Az ungvári Avtomobiliszt stadionban több mint ezer néző előtt lejátszott találkozón az előző 19 mérkőzésen mindössze 9 gólt kapott nagyszőlősi védelem most hatszor is kapitulálni kényszerült. Az ifjúsági csapatok mérkőzésén 3-1-es vendégsiker született.

További eredmények (zárójelben az ifjúsági csapatok eredményei): Déda–Beregszász 1-1 (1-2), Huszti Obolony–Minaj 1-0 (6-0), Dolhai Borzsava–Szerednye 1-1 (2-0), Irhóc– unkács 3-2 (1-3), Ungvári Spartacus–Ilosvai Buzsora 1-0 (0-3).

A felnőtteknél 50 ponttal vezető Ungvári FC nagy lépést tett a címvédés felé, persze ehhez a hátralévő 4 játéknapon még a 48 ponttal második Nagyszőlősnek is lesz egy-két szava.

Az ifjúságiaknál is két pont az éllovas előnye, az 51 ponttal első Nagyszőlős ennyivel előzi meg Munkácsot.

(felvégi)