Dekanoidze: 900 eljárás indult rendőrök ellen

2016. október 20., 14:49 , 824. szám

Néhány hónapon belül 900 eljárás indult rendőrök ellen – jelentette ki a Belügyminisztérium kollégiumán Hatija Dekanoidze, a nemzeti rendőrség vezetője.

Az Ukrajinszka Pravda tudósítása szerint a vezető hangsúlyozta, hogy folytatódik a rendőrség megtisztítása.

„Néhány hónapon belül 900 eljárást indítottunk rendőrök ellen a rendőrség munkatársainak jogszerűtlen intézkedései miatt” – jelentette ki.

A rendőrök átminősítéséről szólva Dekanoidze jelezte, hogy összességében a rendfenntartó szervek vezetői állományának 26 százalékát menesztették.

Emlékeztetett, hogy 23 százalékkal nőtt a bűnözés Ukrajnában, a vagyon elleni bűncselekmények aránya 70 százalék.

Elmondása szerint a bűncselekmények 85 százalékának munkanélküliek az elkövetői. Emellett a Szavcsenko-törvény alapján szabadon bocsátottak 10 százaléka ismét bűncselekményt követett el.

Ugyanakkor Dekanoidze hangsúlyozta, hogy a rendőrség jelenleg a bűncselekményeknek közel 100 százalékát regisztrálja.

„Ha ugyanannyi ügyet zárnánk le, amennyit a korábbi években zártunk le, a (bűnözési – a szerk.) statisztika növekedése alig néhány százalék lenne” – jelentette ki.

A nemzeti rendőrség vezetője felpanaszolta, hogy bíróságok csekély arányban rendelnek el letartóztatást.

„Csupán minden második rablást és minden hatodik lopást elkövető bűnöző letartóztatását rendelik el” – mutatott rá.

Dekanoidze ismételten felhívta a figyelmet arra, milyen „áldatlan” állapotok közepette végzik munkájukat a rendőrök.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)