Pluszpénzt kaphat a megye útjavításra
Kárpátalját is bevonhatják az ország néhány régiójára kiterjedő útfenntartási „kísérletbe” – jelentette a Zakarpatszkij Korreszpondent.
A portál szerint a parlament elé került az a törvénytervezet, amely Kárpátalját is a kísérlet által érintett régiók közé sorolja. A kísérlet lényege, hogy a megyei költségvetésbe irányítják a Kárpátalja területén befolyó vámilletékek többletének 50 százalékát.
Mihajlo Popovics, a Kárpátalja megyei közútfenntartó szolgálat vezetője múlt pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a parlament első olvasatban már el is fogadta a vonatkozó törvénytervezetet.
„Amennyiben a döntés pozitív lesz, Kárpátalja legalább 350-400 millió hrivnyát kaphat útjavításra ezekből a forrásokból” – jelezte Popovics.
(zak-kor.net/ntk)