Honismereti kirándulás honfoglalási emlékművünkhöz
Olvasói levél
2016. november 13-án a KMKSZ Mezőgecsei Alapszervezete az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának jóvoltából kirándulást szervezett Kárpátalja egyik legnevezetesebb emlékművéhez a Vereckei-hágóra. A kirándulásra pályázat útján kaptunk pénzt, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) biztosította a buszt számunkra.
A kultúrház tagjai: a középső csoport és a Hagyományőrzők Csoportja, valamint a mezőgecsei KMKSZ-alapszervezet indult el vasárnap reggel.
A háromórás utat a Szolyvai Emlékparknál megszakítottuk, ahol Szatmári Viola néhány szóban ismertette a csoporttal az emlékhely történelmi jelentőségét, a kárpátaljaiak szomorú múltjáról mesélt a kirándulóknak. Néhányan a neveket átböngészve találtunk rokonokat, nagyapákat, nagybácsikat, akik a „malenykij robot” áldozatai voltak. A Szózat eléneklése után megkoszorúztuk őseink emlékhelyét, majd továbbindultunk a Vereckei-hágóhoz. A szélsőséges, igen télies időjárást leküzdve sétáltunk fel a hágóhoz.
A 895. év a honfoglalás éve volt nemzetünk történetében. Az első honfoglalási emlékmű erre a helyre 1896-ban került, a jelenlegit Matl Péter tervei alapján készítették és állították fel a magyar állam támogatásával – ismertette Ábrány Szabina a csoporttal. A Verecke című vers után a Hagyományőrző Csoport énekkel méltatta a helyet, majd a résztvevők közösen a Himnuszt énekelték el. A koszorúzás után újabb feladat volt épségben lejutni a hágóról.
Egy közös ebéddel zártuk a napot, amit a KMKSZ Mezőgecsei Alapszervezetének elnöksége biztosított számunkra.
A kirándulás különleges volt, mindannyian egy élménydús napot tudhattunk magunk mögött. Köszönjük a lehetőséget támogatóinknak és a szervezőknek.
A KMKSZ Mezőgecsei Alapszervezete