Ukrajna és Oroszország nem tud megegyezni a rendezési „útitervről”

2016. november 16., 18:01

Ukrajna és Oroszország között nincs egyetértés a Donyec-medencei rendezés „útitervét”, azaz a konfliktus feloldását célzó lépések sorrendjét illetően – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a kormány szerdai ülése után.

„Természetesen konzultációkat folytatunk német és francia partnereinkkel. Egyelőre nyilvánvalóan nincs egyetértés az »útitervet« illetően, nincs közös álláspontunk az »útitervről«, értve ezen Oroszországot” – jelentette ki Klimkin.

Szavai szerint Oroszország ellenzi, hogy a hangsúlyt azokra a biztonsági kérdésekre helyezzék, amelyek a konfliktus további politikai rendezéséhez szükségesek, ellenzik továbbá a konfliktusövezetben tartandó jövőbeni, az EBESZ kritériumainak megfelelő választások formátumának meghatározását is.

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy mikor kerülhet sor a kelet-ukrajnai rendezésen munkálkodó normandiai országcsoport külügyminisztereinek találkozójára (amely a rendezési „útitervet” lenne hivatott véglegesíteni – a szerk.), Klimkin közölte: „Jelenleg folynak a konzultációk, javaslatok hangzottak el november 29-30-ra, azaz valamilyen hónapvégi dátumra vonatkozóan.”

(pravda.com.ua/Kárpátalja)