Nyilatkozat

2016. november 22., 09:55 , 828. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség üdvözli a magyar–ukrán kapcsolatok megerősítése és bővítése céljából tett magas szintű kormányzati erőfeszítéseket, melyek sorában kiemelkedő politikai jelentőséggel bír a 2016. november 24-én megrendezésre kerülő miniszterelnöki találkozó.

Meggyőződésünk, hogy a két ország közötti gazdasági együttműködés élénkítését elősegítő komoly, hivatalos állami látogatás fontos előrelépés, s egyben állomás, mely nagyban előmozdíthatja Ukrajna, Kárpátalja s azon belül a határ menti régió gazdasági, infrastrukturális fejlesztését is. Reméljük, hogy ennek eredményeképpen többek között olyan, eddig meg nem valósított elképzelések kerülhetnek kivitelezésre, mint a Beregszász városát elkerülő autóút megépítése, vagy a tervezett újabb határátkelők megnyitása.

A gazdasági kérdések mellett fontosnak tartjuk, hogy a találkozó során kerüljenek megvitatásra a kárpátaljai magyarokat érintő problémák is.

Aggodalomra ad okot, hogy 2016 őszén Ukrajnában olyan törvényalkotási intézkedések sora vette kezdetét, melyek a nemzetiségek jogainak jelentős mértékű szűkítését eredményezhetik. Ezek sorában találjuk a közelmúltban elindított alkotmánybírósági eljárást, amely az érvényben lévő nyelvtörvény hatályosságának felülvizsgálatát célozta meg. E jogszabály érvényességének az Alkotmánybíróság általi teljes vagy részleges eltörlése a nemzeti és nyelvi kisebbségek jogainak csorbulását és az országon belüli társadalmi feszültségek fokozódását okozhatja.

Az oktatási törvénytervezetben előirányzott módosítások, amelyekkel szemben a kárpátaljai magyarság szervezetei több ízben is tiltakozásukat fejezték ki, jelentős visszalépést jelentenének a nemzeti kisebbségek jogérvényesítése terén, súlyosan megsértve az anyanyelven történő oktatáshoz való alkotmányos alapjogot.

Sajnálatosnak tartjuk, hogy nem történtek előrelépések az ukrán hatóságok részéről a szélsőséges ukrán nacionalista csoportosulások által szervezett 2016. március 13-i, ungvári magyarellenes felvonulás ügyében, amely a félelemkeltést, a nemzetiségek közötti béke megbontását célozta, s mint ilyen, sértette Ukrajna törvényeit, nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit, és ellentétes az ország alaptörvényével is.

Máig nem rendeződött törvényi szinten a szovjet hatóságok által lágerekbe hurcolt magyar és német lakosság rehabilitálásának kérdése.

Meggyőződésünk, hogy a jogállamiság, a stabilitás és a béke megteremtésének alapvető feltétele az alkotmányos jogok biztosítása, a törvények megfelelő végrehajtása, valamint a kisebbségek védelme, azok jogainak bővítése az európai normáknak megfelelően.

Reméljük, hogy a magyar–ukrán jószomszédi viszony erősödése töretlenül folytatódni fog, s abban a kárpátaljai magyarság fontos szerepet játszhat.

Ungvár, 2016. november 19.

 

dr. Brenzovics László,

dr. Zubánics László,

a Kárpátaljai Magyar Kulturális
Szövetség elnöke,
parlamenti képviselő
az Ukrajnai Magyar
Demokrata Szövetség
elnöke