Nagymértékű infrastrukturális fejlesztéseket terveznek Kárpátalján

2016. november 23., 11:27 , 828. szám

November 18-án munkalátogatást tett Kárpátalján Volodimir Omeljan, Ukrajna infrastrukturális minisztere. A magas rangú tisztviselőt Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal elnöke és Barta József, a megyei tanács első elnökhelyettese, ügyvezető elnöke fogadták. A minisztert útján elkísérte Valerij Luncsenko parlamenti képviselő is. A látogatás során az ungvári repülőtér felújításáról és beüzemeltetéséről, a határátkelők további bővítéséről, elkerülő utak megépítéséről, valamint az M3-as autópálya Kijev–Csap autóúttal való összekötéséről esett szó.

Az infrastruktúráért felelős miniszter és küldöttségének tagjai, valamint a megye vezetői öt helyszínt látogattak meg: az ungvári repülőteret, a Déda–Beregdaróc határátkelőhely tervezett helyszínét, az Asztély–Beregszász és a tervezett Nagypalád–Nagyhódos határátkelőhelyet, valamint a Nevetlen–Halmi határátkelőhelyet.

A repülőtéri látogatás során Volodimir Omeljan elmondta, hogy a repteret mindenképp használatba kell állítani. A munkalátogatáson részt vevők kijelentették: készek arra, hogy megadják az engedélyt a reptér működéséhez. A legfontosabb kérdések között szerepelt a járatok, menetrendek megvitatása is. A miniszter elmondása alapján a reptér tavasszal már megkezdheti munkáját.

A reptéren egyelőre charterjáratok üzemelnek, amelyek nagy része Szlovákiába repül, ezt szeretnék bővíteni az utasszállítás irányába. A reptér ügyében a Megyei Állami Adminisztráció vezetője a szlovák közlekedésügyi minisztérium vezetőségével decemberre tervezett pozsonyi látogatása során tanácskozik majd.

Az ungvári látogatást követően a delegáció a beregszászi járási Déda község határába utazott, ahová egy újabb határátkelőt terveznek Magyarország és Ukrajna között. Ezen a ponton keresztül szeretnék összekötni a Kijev–Csap autóutat az M3-as autópályával. Az új autóút megépítésére Magyarország Kormánya 50 millió eurót utal Ukrajnának hitelszerződés keretében. Ennek érdekében az infrastrukturális minisztérium felhatalmazást kapott az ukrán kormánytól egy 50 millió eurós hitelszerződés aláírására a magyar féllel. Ebből az összegből szeretnék majd finanszírozni a beregszászi elkerülő útvonal megépítését is. A Déda és Beregdaróc közötti határátkelő megnyitásának költségeit európai uniós támogatásból fedezik. A tervek szerint ezen az átkelőn bonyolítják majd az Ukrajnából Magyarországra irányuló teherforgalmat, ezáltal tehermentesítik az asztélyi átkelőt. A végleges döntést az új határátkelő megnyitásáról várhatóan Volodimir Hrojszman miniszterelnök november 24–25-i budapesti látogatása során hozzák meg.

A delegáció az Asztély–Beregsurány határátkelő meglátogatása során találkozott Kiss-Parciu Péter határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkárral és küldöttségével, hogy megbeszéljék a két ország közötti infrastrukturális fejlesztési kérdéseket. Volodimir Omeljan elmondta, hogy ez a találkozás az előkészítője az infrastrukturális fejlesztéseknek, amelyet majd november 24-én a budapesti miniszterelnöki találkozón ismét tárgyalni fognak. A miniszter kiemelte, hogy a legfontosabb a határátkelők komfortossá tétele, hogy gyorsan és könnyen bonyolódhasson a határátkelés. Ennek feltétele, hogy az átkelőn belül is bővítsék az ellenőrző pontokat.

A találkozást értékelve Kiss-Parciu Péter helyettes államtitkár újságunknak elmondta: „Szeretnénk, ha egy infrastrukturális kérdésekről szóló megállapodásban határoznánk meg, hogy mik a közös prioritásaink, itt autópálya-kapcsolatról, új határátkelők nyitásáról, a meglévők bővítéséről, egy komplex infrastruktúra-programról van szó. Amiről eddig csak beszéltünk, de most már ezt konkrétumokba öntve határidőket határoznánk meg, és ez a találkozó határozná meg a következő évre vonatkozóan, hogy kinek mi a feladata”. A helyettes államtitkár azt is elárulta, hogy reményeik szerint 2017 végére sikerül a Beregsurány–Asztély határátkelő bővítési munkálatait befejezni, ami által megnyílhat az új kamionterminál.

Volodimir Omeljan felhívta a figyelmet, hogy bár a magyar fél lassan a végéhez ér a határ bővítésével Beregsurányban, sajnos, az ukrán oldalon lassabban mennek a munkálatok ezért a két ország közösen fordul az Európai Unióhoz, hogy hosszabbítsák meg a szerződésüket 2017 végéig, hogy biztosan elkészülhessenek a bővítési munkálatok és megnyílhasson az új, bővített határrész Asztélyban.

A két magas rangú tisztségviselő találkozóján az ukrán infrastruktúráért felelős miniszter felvetette, hogy szeretnének egy európai standardnak megfelelő Budapest–Munkács, majd a későbbiekben Budapest–Kijev vonatjáratot indítani, amely által a két ország állampolgárainak utazását szeretnék könnyíteni.

Az asztélyi találkozót követően mindkét ország delegációja a Nagypalád-Nagyhodos határátkelőt vette célba. Az itteni tárgyalásokat követően elmondták, hogy az új határátkelő megnyitásában a magyar fél segít az ukrán félnek, valamint Ukrajna alaposan megjavítja a határhoz vezető11 km-es útszakaszt.

Az ukrán delegáció innen a Nevetlen–Halmi határátkelőhöz folytatta útját, ahol a román kormány képviselőinek delegációjával találkoztak. Itt megvitatták, hogy a két ország szeretné bővíteni a határátkelőket a nagyszőlősi járásban Hizsa–Tarnamaros, a huszti járásban pedig Jablonyivka–Guta községekben. A megbeszélésen szó esett a Taracköz–Kimpulung la Tisa vonatjárat beindításáról, és a Rahói járásban található Bila Cerkva és Máramarossziget közötti Tisza-híd megépítéséről.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség az utóbbi két évben minden fórumon igyekezett sürgetni és közelebb hozni az ukrán felet a jelentős kárpátaljai infrastrukturális fejlesztések felé. Korábbi tudósításainkból értesülhettek, hogy bár a magyar kormány 2015-től készen állt arra, hogy elindítsa a munkálatokat a Beregszászi járásban megépítendő elkerülő utak, valamint a határátkelők bővítését illetően, mégsem indulhattak el a projektek. A KMKSZ több levéllel, beadvánnyal fordult az ukrán parlamenthez és Ukrajna elnökéhez. Legutóbb a Nagypalád–Nagyhódos határátkelő mellett demonstrálva a megyei tanáccsal együtt kérték, hogy a kormány tegyen intézkedéseket az ügyben. Úgy tűnik, hogy az ukrán félben megszületett a nyitás az infrastrukturális fejlesztések irányába, így november 24-én a két kormányfő találkozóján egyik fontos prioritás lesz a megyét érintő infrastrukturális fejlesztések beindítása.

Váradi Enikő