Keresztény orvosok találkozója Nagydobronyban
Az idén is Nagydobronyban, az Irgalmas Samaritánius Református Gyermekotthonban került sor a Kárpátalja különböző felekezeteihez tartozó Keresztény Orvosok Kárpátaljai Egyesületének (KOKE) évzáró közgyűlésére, melynek kezdetén a gyermekotthon egyik lakója meggyújtotta a díszes adventi koszorú első gyertyáját.
Bevezetőjében dr. Oroszi Pál, a KOKE elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd arról beszélt, hogy az egyesület küldetése továbbra is abban áll, hogy hitben épüljenek a hozzá tartozó, gyógyítási feladatokat ellátó tagok.
Három előadásra került sor, amelyekben sorrendben Jevhen Fizer római katolikus pap, Héder János ungvári református lelkipásztor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője, majd Vaszil Kopin görögkatolikus pap is arról beszéltek, hogy mai világunkban különösen fontos a szeretet, a türelem és az elhivatottság gyakorlása a gyógyítási küldetés betöltése terén.
Az előadások végén dr. Vaczkó László, a KOKE titkára a hagyományoknak megfelelően az idén is felajánlotta a tagsági díjakból és egyéb adományokból befolyt pénzösszeget a több mint 70 leánygyermeknek otthont adó intézmény javára, amelyet Katkó László, a gyermekotthon vezetője vett át.
Ezt követően az otthon lakóinak verses-zenés adventi előadása következett, majd közös imával és ebéddel ért véget a közgyűlés.
(tamási)