Még az ég is gyászolta a sztálini terror áldozatait

Megemlékezés a salánki szoborparkban

2016. november 30., 08:56 , 829. szám

Salánkon a hagyományokhoz híven november utolsó vasárnapján (az idén november 27-én), a málenykij robot áldozatainak a szoborparkban álló emlékművénél emlékeztek meg a Gulág-táborok helybeli áldozatairól. Az akkori és a mai komor időket szinte jelképezte a község fölé boruló, alacsonyra ereszkedő felhőzet, valamint az abból vigasztalanul alázuhogó hideg eső, mely Paul Verlaine Őszi sanzon c. versének szavaival élve, ontott monoton bút, konokon és fájón…

A megemlékezés kezdetén Kalanics Éva, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke üdvözölte a megjelenteket, akik a kedvezőtlen időjárás ellenére is eljöttek a gyászünnepségre, megemlékezni az elhurcolt férfiakról. Majd áttért jelenlegi helyzetünkre, amikor most, a XXI. században, országunkban is vannak ellenségei a magyar szónak, sok férfink, sőt asszonyunk pedig hosszú hónapokra kénytelen elhagyni családját, hogy külföldön találjon munkát.

Ezt követően Kész Barnabás történész, a KMKSZ megyei tanácsi képviselője, a beregszászi Rákóczi-főiskola tanára lépett az egybegyűltek elé. Elmondta: ma sem ismerjük a málenykij robot áldozatainak pontos számát, akik elhurcolásuk közben, illetve a 350 főtábort és 4000 melléktábort számláló Gulágon tették le életüket, olyan lágerekben, melyek egyben-másban még a hitleri koncentrációs táborokon is túltettek. Leszögezte: hazugság volt, hogy szükség lett volna a munkájukra, ahogy az is hazugság, hogy az előrenyomuló szovjet hadsereg félt volna a front mögött maradt magyar férfiaktól. A kárpátaljai magyarság megfélemlítése volt a cél, s ha ezt sikerült volna elérni, akkor értelmetlen lett volna az áldozatok halála. Ám nem lett azzá… Majd a szónok a múlt után áttért jelenünkre, szólt azokról a törvénytervezetekről, melyek sértik nemzetiségi jogainkat. Miközben országunkban – az ígéretek ellenére – semmilyen javulás sincs a gazdaság terén, sőt rosszabb a megélhetési helyzet, mint volt. És ezért távozik sok kárpátaljai magyar külföldre. Pedig – mint kifejtette – itthon kell maradnunk, mert csak ebben az esetben lesz hasznuk a Magyarországról érkező támogatásoknak.

A beszédek elhangzása után salánki fiatalok adtak elő az alkalomhoz illő énekeket, verseket, idéztek korabeli visszaemlékezésekből. Majd Csirpák József görögkatolikus parochus szólt arról, hogy mi magyarok vagyunk, magyarul akarunk gondolkodni, érezni. Istentelenek azok az erők, melyek ezt nem akarják elismerni. Hiszen az istenhívő ember mindig megbecsüli a másik embert, annak kultúráját, és nem akarja mássá tenni, mint aki. Mi pedig magyarok vagyunk, mert Isten magyaroknak teremtett minket. Majd az emlékművön szereplő áldozatok nemzetiségük melletti kiállásáról beszélt, arról, hogy azzal, hogy magyaroknak vallották magukat, végül is az életüket adták magyarságukért. Végezetül pedig arra kérte a megjelenteket, hogy maradjanak jó magyarok és jó keresztények, s szeressék embertársaikat.

Balogh Attila református lelkész megjegyezte, hogy a megemlékezés vasárnapja az idén egyúttal advent, a karácsonyra való várakozás, felkészülés első vasárnapja is. És a „háromnapi munkára” elvitt férfiak is várakoztak, hogy három nap múlva visszatérhetnek szeretteikhez. Ám sok deportált örök váradalomban fejezte be életét… Ezt követően Pál apostolt idézte: akik az Istent szeretik, minden javukra fordul. Még a szenvedés is – szögezte le a lelkipásztor. Felidézte, hogy az elhurcoltak szerették az Istent, s arra kérte a mai nemzedéket, hogy ők is kövessék őket ebben, s őrizzük tovább emléküket. Az ukrán kormány feljebb említett tervei kapcsán pedig hitet tett amellett, hogy ha szeretjük Istent, megsegít minket, s még a terhek alatt is megerősödünk.

A rendezvényt a Himnusz eléneklése és az emlékmű megkoszorúzása zárta le.

Lajos Mihály