Ukránellenes provokáció Lengyelországban
Újabb „ukránellenes provokáció” történt Lengyelországban – jelentette a Dzerkalo Tizsnya (DT) hetilap internetes változata hétfőn.
A portál beszámolója szerint jobboldali szervezetek felvonulása során Przemyślben elhangzottak a „Halál az ukránokra!” és a „Lemberg és Przemyśl örökké lengyelek” jelszavak. Ukrajna kérte a lengyel hatóságokat, hogy vizsgálják ki az ukránellenes provokációkat.
„Elítélünk minden nemzetiségek közötti ellenségeskedéshez vezető cselekedetet és felhívást, s azzal a kéréssel fordulunk a hivatalos lengyel struktúrákhoz, hogy vizsgálják ki ezt az incidenst, és büntessék meg a vétkeseket” – közölte Andrij Descsica varsói ukrán nagykövet vasárnap, december 11-én.
A DT emlékeztet, hogy szombaton került sor Przemyślben „a przemyśli és lembergi sasfiókák” évente megrendezésre kerülő menetére lengyel jobboldali szervezetek részvételével. A portál felidézi azt is, hogy november 11-én Varsóban az úgynevezett függetlenségi menet során „provokátorok” elégették az ukrán zászlót.
Emlékezetes ugyanakkor, hogy ukrán nacionalisták 2016. március 13-án Ungváron a Petőfi Sándor téren menetelve a „Késhegyre a magyarokat!” jelszót skandálták. Ukrajna a nacionalisták megnyilvánulását nem ítélte el, a tetteseket azóta sem vonták felelősségre.
(zn.ua/pszv)