„Csak háromnapi munka lesz…”

Olvasói levél

2016. december 15., 10:44

A málenykij robot áldozataira emlékeztek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésének köszönhetően a Szolyvai Emlékparkban Beregsom és Bótrágy iskolásai. A cél az volt, hogy minél több gyerek juasson el arra a helyre, ahová elődeinket elvitték, elcsalták azzal a hazugsággal, hogy csak háromnapi munka lesz, de sokan soha nem térhettek vissza szeretteikhez.

Nagy lelkesedéssel szálltak fel a gyerekek a buszra, mivel többen közülük még nem jártak ezen a helyen. Megérkezve úti célunkhoz Barta Ferenc elmondta a gyerekeknek, hogy az emlékpark az egykori szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, illetve tágabb értelemben a szovjet megtorlás és a sztálini terror ártatlan áldozatainak állít emléket. A siratófalon megkerestük a falunkbéli férfiak márványtáblákra vésett névsorát. Sok volt az ismerős név a gyerekek számára is, hiszen kevés az a magyar család Kárpátalján, akinek egy-két férfitagja ne veszett volna oda. Ködöböcz Gyula bácsi is elkísért minket, és elmondta az iskolásoknak, hogy ő gyerekként hogyan élte meg ezt az időszakot, miként várta vissza édesapját pajtásaival együtt a madárlátta cipóval, hiába. A sors fintora, hogy 18 év elteltével őneki is ebben a kaszárnyában kellett letöltenie katonai szolgálatát.

Ezután körbesétáltunk, és megnéztük az emlékpark többi részét is, majd felsétáltunk a tömegsírra állított emlékműhöz. Az eső ottlétünk alatt mindvégig kitartott, de mi nem véve róla tudomást, fedeztük fel a hely minden egyes szegletét. Elődeink is ilyen rossz időben gyalogoltak ide, így még jobban együttérezhettünk velük.

A gyerekeket az emlékútra elkísérte többek között Barta Ferenc, a KMKSZ somi- és Horváth Árpád, a KMKSZ bótrágyi alapszervezetének elnöke, valamint Sárközi Anikó és Popovics Erika könyvtárosok.

A Somi Általános Iskolában az érdeklődők jelenleg is megtekinthetik A MÁLENYKIJ ROBOT. A kárpátaljai magyarok 1944-es deportálásának 70. évfordulója című kiállítást.

Sárközi Anikó