Odesszában rátámadtak az EU-misszió szakértőjére

2016. december 17., 17:02

Két férfi megverte és kirabolta az Európai Unió (EU) missziójának német vámszakértőjét december 16-án Odesszában – jelentette az Ukrajinszka Pravda az Odessza megyei nemzeti rendőrség tájékoztatása nyomán szombaton.

„Bejelentés érkezett a primorszkei rendőrőrsre, miszerint kórházba szállítottak egy 47 éves német állampolgárt, az Európai Unió Ukrajnának és Moldovának határrendészeti támogatást nyújtó missziójának vámszakértőjét” – áll a közleményben.

A sértett elmondása szerint hajnali három óra körül két ismeretlen támadt rá a vasútállomás közelében, akik megverték és kirabolták. A rendőrség által foganatosított intézkedések eredményeként sikerült megállapítani, hogy a támadást egy állandó lakhellyel nem rendelkező 38 éves férfi, valamint egy közelebbről meg nem nevezett „szomszédos ország” 18 éves állampolgára követte el. A tetteseket elfogták, s a Büntetőtörvénykönyv 187. cikkelyének 2. pontja alapján rablótámadás miatt indult ellenük eljárást. Az elkövetőket a bíróság héttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)