Már 78 gyermek talált támogatóra!

2016. december 25., 15:06 , 832. szám

A Görögkatolikus Ifjúsági Szer­vezet (GISZ) 2015-ben indította el a Szent Margit-programot, hogy segítséghez juttassa az ukrajnai válság miatt az eddiginél is nehezebb anyagi helyzetbe jutott családok tehetséges gyermekeit.

A programmal az a célunk, hogy összekössük a Kárpát-medence, illetve a világ magyarságának jószándékú támogatóit a kárpátaljai, magyar ajkú, rászoruló általános iskolás gyer­me­kekkel. Ezzel szeretnénk előmozdítani a támogatott gyermekek tanulmányi eredményeit, hitbéli életét, s természetesen a magyar közösségi életben való aktív szerepvállalását.

A gyerekek jelentkezési lapjait a GISZ vezetőségének tagjai értékelik ki, figyelembe véve a pályázó tanulmányi eredményeit, szociális helyzetét, családszerkezetét, hitbéli aktivitását és közösségi tevékenységét (ez utóbbi felől a helyi parochustól tájékozódunk). Ezekből egy adatbázis áll össze, melyből a támogató maga választhatja ki a támogatandó gyermeket. Ezzel vállalja, hogy őt havi fix 10 euróval vagy annak megfelelő hrivnyával támogatja a tanév ideje (szeptember–június) alatt. A támogatás összegét a GISZ helyi tagjai adják át. A támogató és a támogatott levélben tart(hat)ja egymással a kapcsolatot: a gyermeknek kézzel írott levélben kell beszámolnia arról, miben volt segítségére/segítségükre az előző havi összeg. A levelet a szervezet juttatja el a támogatóhoz. A személyes megismerkedésre is van lehetőség, amennyiben mindkét fél részéről kölcsönös igény mutatkozik.

A sok jóakarónak és természetesen a Jóistennek hála, a 2015/2016-os tanévben 42 gyermek részesült támogatásban 32 támogató által. Bár reméltük, hogy nőni fog a támogatók köre, magunk sem gondoltuk, hogy ebben a tanévben már 78 gyermek számára fogjuk eljuttatni havonta a támogatás összegét. Támogatóink vannak Ukrajnán kívül Magyarországról, Erdélyből, Angliából, Németországból, Kanadából, támogatottaink pedig jelenleg több mint 20 településen. S amilyen örömmel visszük el a gyerekeknek valakinek a borítékba zárt jóakaratát, olyan örömmel juttatjuk el a gyerekek által írt köszönőleveleket, rajzokat, saját kézzel készített apró ajándékokat.

Ezúton is köszönetet mondunk mindenkinek, aki támogatásával könnyebbé teszi egy gyermek, egy család életét, s természetesen azoknak is, akik a program hírének továbbadásával, közösségi felületeken való megosztásával segítségünkre voltak. Ebben az esetben tényleg segíthet egy gyermeken egy megosztással!

Reméljük, a támogatók köre bővülni fog. Támogatónak a karpatalja.gisz@gmail.com e-mail-címen, illetve a +380953215883-as telefonszámon lehet jelentkezni.

Espán Rita,
Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet