Tavaly 12,4% volt az éves infláció

2017. január 8., 15:11

Ukrajnában (a megszállt területeket és a terrorellenes művelet övezetét nem számítva) 0,9 %-os inflációt mértek decemberben a novemberi 1,8% után – idézi az Állami Statisztikai Szolgálat (Derzssztat) közleményét az RBC–Ukrajina.

A fogyasztói árak az év eleje óta 12,4%-kal emelkedtek – áll a jelentésben.

A Derzssztat adatai szerint decemberben az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára 1,6%-kal emelkedett. A gyümölcsök, a tejtermékek 4,3%-kal kerültek többe. Valamivel kisebb mértékben, 1,1–2,1%-kal drágult a kenyér, a tojás, a sertéshús, a cukor, a marhahús és a szalonna.

A dohányáru és a szeszes italok ára 3,2%-kal nőtt. A ruházati cikkek és a lábbeli viszont 2,8 %-kal olcsóbb lett, mint egy hónappal azelőtt. A közlekedési díjak 0,7%-os drágulása alapvetően a közúti tömegközlekedés 1,1%-os és az üzemanyagok 0,6%-os drágulása miatt következett be.

Ezen kívül 2,8%-kal nőttek az árak a hírközlés területén, ami mindenekelőtt a vezetékes telefon előfizetési díjának 20,8%-os emelésére vezethető vissza.

A portál emlékeztet, hogy 2015-ben Ukrajnában 43,3%-os inflációt mértek.

(rbc.ua/Kárpátalja)