Tornai József: Fátyolos lebegés

Van másik világ!

Ezer és ezer barátom is átlépte kapuját,

és szülőm-nemzőm, testvéreim, szerelmesek, rokonok;

csak a bűnösök nem lehetnek ott boldogok.

Ez a föld nem arra való, hogy

virágokból gyűjtsük a mézet, aranyozott szót.

Ott nincs bánat, betegség, csalódás,

de minden havas ragyogás és furcsa láz:

együtt légzés fákkal, állatokkal, égitestekkel.

Nem fél a lélek, ha útra kel,

itt hagyja ezt a bajt, háborút, átkot,

amiről Buddhája azt mondja, a születéssel szenvedés vár

rátok.

Forduljatok a Hold alatti zűrzavartól el,

ott még talán angyalcsapat is énekel,

és mosolyog a Mindenség Rejtélyese,

kit istennek hív, kit még itt lep az éj sebe.

Szabadulás! Ezt érzi, aki már nem csont, puha

hús, agy és hiszékenység, sorscsapás áldozata.

Ez az igazi neve a nem-hitt másik világnak,

de amit lát minden sámáni látnok.

Nem tudhatunk róla csak csupa semmiséget,

de ahol feledhetjük az árnyat, ürességet,

ahol már nincs nyomorultság, kór, betegség, halál,

csak fátyolos lebegés a homály ajkainál.

Tornai József élő klasszikusunk. Csakúgy, mint Kányádi Sándor például. Vagy amilyen a nemrég – tavaly szeptemberben – elhunyt Csoóri Sándor volt, a Hitel című irodalmi, társadalmi, művészeti folyóirat alapítója. Csoóri Sándorral Tornai József jó barátságot ápolt, azon kívül, hogy a Hitel szerkesztőségében együtt dolgoztak.

A Fátyolos lebegés nyolcvankilenc éves szerzője a mai napig főmunkatársa a Hitelnek, ám e költemény mégsem ebben a lapban, hanem a kecskeméti Forrás tavaly februári számában jelent meg. A vers első soraiból az egyszerűség és a keresetlen fogalmazásmód tűnik ki: egészen olyan érzés, mintha prózamondatokat olvasnánk, és csak a sorok hosszúsága, rövidsége adná a vershatást.

De aztán észrevesszük, hogy mégse. Az egyszerűség és keresetlenség nem más, mint letisztultság egy olyan versbeszédben, ahol nem egyféle költői eszközzel él a szerző. Erre jó példa lehet a „Mindenség Rejtélyese” kifejezés.

És ami leginkább feltűnik, az a Szabadulás újfajta értelmezése. Tornai József ugyanis azt mondja, „ez az igazi neve a nem-hitt másik világnak”. A költemény első sorát – „van másik világ” – ezért egészíti ki olyan részletekkel a záró gondolat, melyek e „másik világ” szabadulás-érzését tudják bizonyítani. Ezért kell megtudnunk a végén, hogy e „másik világban” „nincs nyomorultság, kór, betegség, halál, csak fátyolos lebegés a homály ajkainál”…

Penckófer János