Túl vagyunk a tél első nagy támadásán

2017. január 11., 14:18 , 835. szám

Kedden engedett szorításából a fagy, a szél szétkergette a hófelhőket, így ideiglenesen felsóhajthatott az ország, s azon belül Kárpátalja is.

A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) január 10-én közölte, hogy az állami és regionális jelentőségű utak országszerte kivétel nélkül járhatók. Torlódások és korlátozások egyedül Odessza megyében vannak bizonyos helyi jelentőségű utakon. Emellett korlátozott a nagysúlyú teherautók forgalma Kirovohrad és Platonove között.

Az Infrastrukturális Minisztérium jelentéséből kitűnik, hogy valamennyi vasútállomás és repülőtér zavartalanul működik.

A közutak tisztítására országszerte 1547 járművét és 2248 munkatársát vetette be az állami közútfenntartó vállalat és a DSZNSZ. A DSZNSZ alakulatai január 4. óta 1776 járművet szabadítottak ki a hó fogságából, amelyekben 4444-en utaztak.

Kárpátalján még hétfőn feloldották a főutakon bevezetett közlekedési korlátozásokat – jelentette a Novini Zakarpattya a közútkezelő állami vállalat tájékoztatása nyomán. Újra megindulhatott a forgalom a Munkács–Ivano-Frankivszk–Rohatin–Lviv (H-09), valamint a Dolina–Huszt (P-21) autóutakon. A portál emlékeztet, hogy a korlátozások bevezetése azután vált szükségessé, hogy Lemberg (Lviv) és Ivano-Frankivszk megyékben a hétvégén romlottak az időjárási viszonyok.

A rahói járási Terebes­fejér­patakon (Gyilove) január 8-án lavina zárt el egy helyi érdekű utat. A lezúduló hótól senki nem sérült meg, és járművek sem kerültek a hó fogságába. Az utat megtisztították, újra megindulhatott a forgalom. Ugyanakkor a Kárpátokban változatlanul nagy a lavinaveszély, ráadásul a hét második felében újabb havazások várhatók. Az illetékes hatóságok ezért azt tanácsolják a hegyekbe tartó turistáknak és kirándulóknak, hogy egyelőre ne induljanak útnak.

A tél, a hideg folyamatosan szedi áldozatait. Csupán január 8-án nyolcan haltak meg az ország útjain, 45-en pedig megsérültek a rendkívüli időjárási viszonyok és a fokozott balesetveszély miatt. Lemberg megyében múlt héten négyen meghaltak az erős fagyok és a hófúvás miatt.

Kárpátalján december eleje óta 10 fagyási sérülést jegyeztek fel. Ezek közül hat eset még 2016-ban, négy viszont már idén történt – idézi a DSZNSZ megyei főosztályának tájékoztatását a Zakarpattya Online.

Január 8-án számoltak be a fagyok első kárpátaljai áldozatáról. A rendőrség közlése szerint vasárnap a reggeli órákban fedezték fel az 50-60 év körüli ismeretlen férfi élettelen testét az egyik ungvári garázsszövetkezet területén. Erőszakos halálra utaló nyomokat nem találtak, valószínűsíthető, hogy a hideg végzett vele. A szövetkezet őre szerint egy helyi hajléktalanról van szó.

A fagy mellett a szén-monoxid is szedi áldozatait. Január 8-án mindjárt két mérgezéses esetet is jelentettek. Az Ilosvai járásban egy egész család – a két szülő és három gyermekük – került kórházba szén-monoxid-mérgezéssel, vélhetően a kazán meghibásodása miatt. Az orvosok elmondása szerint életük nem forog veszélyben.

Nem volt ilyen „szerencséje” egy nagyszőlősi járási családnak: a szülők nem élték túl a mérgezést. Két gyermeküket kórházban kezelik.

(unian.ua/dsns.gov.ua/zakarpattya.net.ua/transkarpatia.net/szcs)