Trill Zsolt színművész Sík Ferenc-nívódíjas

2017. január 12., 08:43

Idén is a Nemzetiben adták át a Gyulai Önkormányzat és a Gyulai Várszínház díjait. Az eseményre a III. Richárd budapesti bemutatója után került sor. Az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett III. Richárd Gyulán született meg, a 2016-os nyári játékok, a Shakespeare-fesztivál kiemelkedő alkotása volt. Az előadás mától – a Gobbi Hilda Színpadra igazítva – a Nemzeti Színház repertoárját gazdagítja.

A Gyulai Várszínház által alapított Őze Lajos-díjat Sardar Tagirovsky rendező kapta a Tamási Áron emlékére színpadra állított Zongota című bemutató magas szintű művészi megvalósításáért.

A Gyula Város Önkormányzatának képviselő-testülete által alapított Havasi István-díjat Lipták Dániel  népzenésznek adományozták, aki többször nyújtott kiemelkedő teljesítményt hegedűjátékával a Gyulai Várszínház népzenei koncertjein Halmos Béla méltó szellemi örököseként.

A Gyulai Város Önkormányzata és a Gyulai Várszínház által alapított Sík Ferenc-nívódíjat Trill Zsolt színművésznek adták, a III. Richárd című bemutató (a nyári gyulai bemutató – a szerk.) főszerepének magas művészi színtű megformálásáért.

Az elismeréseket Bagyinszky Zoltán vezető főtanácsos és Varga Marianna, a Gyulai Várszínház igazgatója adta át. Bagyinszky Zoltán a díjátadó végén megemlékezett a tavaly novemberben elhunyt Gedeon Józsefról, a Gyulai Várszínház néhai igazgatójáról is. Gedeon József 1995-ben került a Gyulai Várszínház élére, vezetése alatt a nyári évad többhetes összművészeti fesztivállá bővült. Ugyancsak 1995-től elnökségi tagja volt a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének, továbbá kezdeményezője a Szabadtéri Színházak Szövetségének és az Európai Shakespeare-fesztiválok Hálózatának. Munkásságát 2013-ban Hevesi Sándor-díjjal ismerték el. Gedeon József és Vidnyánszky Attila írta alá a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház között 2013-ban létrejött együttműködési szerződést is, amelynek – egyebek között – a III. Richárd mostani bemutatóját köszönhettük.

(nemzetiszinhaz.hu/VV)