Munkácsi lövöldözés: egy sértettel kevesebb

2017. január 19., 10:36 , 837. szám

A Pravij Szektor négy, a 2015. júliusi munkácsi lövöldözés kapcsán terrorizmussal vádolt fegyveresének ügyvédje, Roman Buhtojarov az Ukrinformnak nyilatkozva elmondta, hogy egyik sértett sem fogalmazott meg követelést a vádlottakkal szemben a bírósági tárgyalás szerdai napján – írja az Ukrajinszka Pravda.

„Ma volt az ügy érdemi tárgyalásának első napja, a sértettek tanúvallomásait hallgattuk meg. Ezek nyolcan voltak, közülük hatan egykori »berkutosok« (a Berkut a rendőrség különleges egysége volt, amelyet feloszlattak – a szerk.). Mind a nyolc sértett vallomásában kijelentette, hogy nincsenek követelései a Pravij Szektorból való fiúkkal szemben, akik ennek az ügynek a vádlottjai, kijelentették, nem emlékeznek rá, hogy négyük közül valaki rájuk lőtt volna. Jegyezzük meg, hogy a férfiak egyike eleve lemondott a »sértett« státuszról: bejelentést tett, melyben arra kérte a bíróságot, hogy ne tekintsék őt sértettnek” – közölte Buhtojarov.

Ismeretes, hogy január 18-án a Munkácsi Városi és Járási Bíróságon megkezdődött a „munkácsi ügy” érdemi tárgyalása. Az ügyészség terrorizmussal vádolja a Pravij Szektor négy fegyveresét, és életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását kéri. A tárgyalás január 30-án folytatódik a munkácsi lövöldözés további tíz sértettjének meghallgatásával.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy 2015. július 11-én Munkácson a Mihajlo Lanyo parlamenti képviselő tulajdonát képező Antaresz sportkomplexumnál halálos áldozatokat követelő lövöldözés tört ki a Pravij Szektor tagjai és a rendőrség között. A felek kölcsönösen a régióban folyó csempészés fedezésével vádolják egymást.

(ukrinform.ua/pravda.com.ua/Kárpátalja)