Kijavítja a közjegyző a saját tévedését?

2017. február 1., 09:41 , 838. szám

„Nagyapám a közjegyzőnél készített végrendeletben engem tett meg az örökösének. A közjegyző azonban helytelenül írta le a nevem a végrendeletben, azaz nem pontosan úgy, ahogyan a személyi igazolványomban ukránul szerepel: „e” helyett „є”-t írt. Amikor a nagyapa halála után az örökség ügyében elmentem a közjegyzőhöz, kiderült, hogy ugyanarról a személyről van szó, aki a hibát ejtette a végrendeletben. Legnagyobb felháborodásomra közölte, hogy a nevemben ejtett hiba miatt nem írhatja rám az örökséget. Mit tegyek?”

– Elöljáróban jegyezzük meg, hogy bár a közjegyzők tisztában vannak a személyazonosságot igazoló adatok fontosságával az ügyintézésben, a hasonló hibák gyakoribbak, mint sem gondolnánk.

Ami az előállt helyzet megoldását illeti, önnek a hagyatéki eljárást intéző közjegyzőhöz kell fordulnia, és írásban kérni a hiba kijavítását. Hasonló esetben a közjegyzők rendszerint elutasítják a javítást, ám ilyenkor kötelesek írásban megindokolni a döntésüket. A közjegyző írásos válaszának birtokában azután önnek jogában áll a Polgári eljárási törvénykönyv (Petk.) 256. cikkelye 1. részének 6. pontja alapján a lakóhelye szerint illetékes bírósághoz fordulni, és kérvényezni annak megállapítását, hogy a jogalapot igazoló dokumentum (vagyis esetünkben a végrendelet) arra a személyre vonatkozik, akinek a személyi igazolványában vagy születési bizonyítványában szereplő adatai nem egyeznek meg a végrendeletben feltüntetettekkel.

A Petk. 258. cikkelye értelmében a bírósághoz benyújtandó keresetben fel kell tüntetni, hogy milyen tény megállapítását kéri és milyen célból. A keresethez csatolni szükséges a leírt tényállást, mindenekelőtt az örökséghagyóhoz fűződő rokoni kapcsolatát igazoló dokumentumokat, pontosabban azok másolatát.

Készüljön fel rá, hogy az eljárás elhúzódhat, meg kell fizetnie a bírósági illetéket, és ügyvédet sem árt fogadni.

hk