Pál Lajos harmonikaestje a kárpátaljai folkkocsmákban

2017. február 21., 13:11 , 841. szám

Telt ház, fergeteges hangulat, remek előadás, éjszakába nyúló örömteli táncmulatság. Talán így lehetne jellemezni a február 14-én Ungváron, 16-án pedig Beregszászban megrendezett hagyományőrző folkkocsmaprogramokat. Az esemény sztárvendége ezúttal Pál Lajos Európa-, Életfa- és Artisjus-díjas népzenész volt.

A folkkocsmamozgalmat Kárpátalján két évvel ezelőtt indította el a Sodró együttes azzal a céllal, hogy a városi közegben olyan folkszigetet hozzanak létre, ahol az urbánus lakosság is megismerkedhet a népzenével, a néptánccal. A rendezvény igyekszik a népzene, néptánc kiválóságait bemutatni, felsorakoztatni. Váradi Enikő, a program ötletgazdája és főszervezője lapunknak elmondta, hogy a havonta egy alkalommal megrendezett folkesemény idei évada tematikus: míg táncban a Trianon előtti magyarországi tájegységek egyes táncait mutatják be, addig zenében egy-egy különleges, a népzenében is szerephez jutó hangszert igyekeznek közelebb hozni az érdeklődőkhöz. „Pál Lajosra azért is esett a választás – tudtuk meg a főszervezőtől –, mert nemcsak kiváló harmonikás, de adatközlő is egyben. Generációjának meghatározó lakodalmas muzsikusa is volt, rendelkezik egy olyan viski muzsikus virtussal, amely teljesen egyedivé és hitelessé teszi az ő népzenében betöltött szerepét. Személyesen találkozni ilyen emberekkel a mai fiatal számára, azt gondolom, felbecsülhetetlen.”

A népzenész önálló estje nagy sikert aratott a közönség körében. Parádés zenei produkciói mellett rövid, ütős, humoros történeteivel fűszerezve az estet, minden hallgatónak mosolyt csalt az arcára. A mostani turnéjára Pál Lajost elkísérte tanítványa, Blaskó Tamás is. A közel egyórás koncert során a művészek a harmonika népzenében betöltött szerepét mutatták be. De a népi dallamok mellett a tangó, a keringő és külömböző szerenáddallamok is felcsendültek.

A koncertet követően táncházzal folytatódott az este, melyet a Sodró együttes biztosított. Az éjszakába nyúló táncháznak nagy sikere volt.

Ungváron a Váralja kávézóban gyűlt össze a lelkes közönség, ahol Váradi Enikőt követően Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének (UKSZ) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, Bálint napján méltatva a család fontosságát. Ebből az alkalomból Brenzovics László, a KMKSZ elnöke köszönte meg a Pál családnak – átadva Pál Katalinnak egy csokor virágot –, hogy példát mutatva egész családjukkal segítik a kárpátaljai kulturális életet.

Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában zajlott az esemény, amely egybeesett a főiskola hallgatói önkormányzatának farsangi báljával. A rendezvényen bor- és pálinkakóstolóra is volt lehetőség a Huszár pincészet jóvoltából, finom házi készítésű sajtokkal a Somból érkezett Barkaszi család kedveskedett a látogatóknak.

A rendezvény beregszászi társszervezője a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a hagyományőrző folkalkalmak a KMKSZ UKSZ és a Hagyományok Háza támogatásával valósulhatnak meg.

/Kővári Edina/