Potápi: Idén is meghirdetik a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor programokat

2017. február 22., 11:55

A nemzetpolitikai államtitkárság idén is meghirdeti a diaszpóra magyarságát felkaroló Kőrösi Csoma Sándor- és a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-programot – közölte Potápi Árpád János államtitkár múlt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A pozitív visszajelzések hatására mindkét programban emelkedik az ösztöndíjasok száma.

A nemzetpolitikai államtitkárság ötödik alkalommal teszi közzé a Kőrösi Csoma Sándor-program (KCSP) és harmadik alkalommal a Petőfi Sándor-program (PSP) felhívását.

A KCSP 2013-ban 47 ösztöndíjas részvételével indult, 2014-től ez a szám 100-ra nőtt. A PSP 2015-ben indult a KCSP mintájára. Míg az előbbi legfőbb célja a diaszpóra magyarságának megerősítése, addig az utóbbi a Kárpát-medencében szórványban élő magyar közösségek támogatására fókuszál – jelezte az államtitkár.

A programokkal szeretnék kiépíteni és megerősíteni a külhonban élő magyar közösségek intézményrendszerét, ami hozzájárul a magyar önazonosság és a magyar nemzet összetartozásának erősítéséhez.

Grezsa István kormánybiztos elmondta, a megnövekedett igények alapján mindkét programban növelik az ösztöndíjasok számát: a KCSP-ben a 2017/2018-as programévben legfeljebb 115-en vehetnek részt az eddigi 100 helyett, a PSP-ben pedig legfeljebb 65-en (az eddigi 50-51 volt). Az ösztöndíjasok számának növekedésével ugyanakkor csökken az ösztöndíjak összege, az idei évtől a KCSP-ben a havi ösztöndíj 550 ezer forint, a PSP-ben 400 ezer forint – ismertette Grezsa István. A program teljes kerete továbbra is másfél milliárd forint.

Az államtitkárság nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról is várja a jelentkezőket, a külhoni területekről származó résztvevők száma évről évre nő. 2016-ban például egy uruguayi lány utazott a Felvidékre, egy zentai fiatal Sydneybe, egy ungvári lány Buenos Airesbe, egy kézdivásárhelyi fiatal Clevelandbe, egy csángóföldi fiú Bécsbe.

A PSP továbbra is az egykori monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot. 2016-ban sikerült öt új települést bevonni, 2017-ben a részt vevő szervezetek köre tovább bővülhet.

A KCSP külföldi programszakasza az előző évekhez hasonlóan a déli féltekén 6 hónap (2017 nyara és ősze), az északi féltekén 9 hónap (2017. szeptember és 2018. június között valósul meg), a PSP-ben szintén 9 hónap (2017. szeptember és 2018. június között).

Potápi Árpád János elmondta: a pályázat február 15-től elérhető a www.nemzetiregiszter.hu, a www.korosiprogram.hu és a www.petofiprogram.hu weboldalon. A jelentkezési időszak március 15-ig tart.

(MTI/Kárpátalja)