Arany János: Barátomhoz
Petőfihez
Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:
S mily szívesen fogadnék szót neked!
De átkozott gebe az a Pegaz,
Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.
Tegnap már mintha írni kezdenék,
Egészen a tollrágásig menék,
De, varjú tépje meg a rossz lovát,
Hiába biztatám, hogy: co tovább!
Ma kucsmád nyomtam fel, ha így talán
Egy kis Petőfiség ragadna rám:
Lekarcolék egy pár „hozzá”-t, „felé”-t,
Csuklott a múzsa s rám rivallt: „elég”!
Mit is haszontalankodom vele,
Mikor szívem zsibajjal van tele.
Vendége jött s avval sok a dolog,
Minden kis érzelem sürög-forog.
Bolond szeles nép! lót-fut céltalan,
S egymásba ütközik minduntalan.
De nem csoda, a szív vendége nagy
S igen kedves neki, mert az te vagy.
A kerek évfordulók jegyében is olvasható a Barátomhoz című vers. Szerzője, Arany János ugyanis pontosan kétszáz évvel ezelőtt, 1817. március 2-án született, a költemény pedig 1847-ben, vagyis éppen százhetven esztendeje készült el.
Az alcím egyértelművé teszi, Petőfihez íródott a költemény. Ez a pontosítás 1847-ben szívet melengető információ volt, hisz ebben az időben mindenki figyelte, hogyan alakul a két magyar költőóriás barátsága. Széles körben vált ismertté ekkorra Petőfi Sándor elsöprő érzelmű költeménye, az Arany Jánoshoz, a „Toldi írójához elküldöm lelkemet / Meleg kézfogásra, forró ölelésre!...” kezdetű, máig megható műve, amire aztán természetesen Arany János hasonló érzékenységgel válaszolt.
Az itt olvasható Barátomhoz című költeményben humoros formában ad számot érzelmeiről a szerző. Arról az állapotról számol be, hogy valami ismeretlen oknál fogva nem tud verset írni barátjához, pedig igazán szeretne. Egyszerre bájos és megható például az a „jelenet”, mikor barátja kucsmáját nyomja a fejébe, hátha így tudna „ráragadni” „egy kis Petőfiség” a versírásban. A csattanó természetesen az utolsó sorra marad, melyből kiderül, a zavart lelkű szerző azért nem tud verset írni barátjához, mert szeretett barátja épp elindult hozzá, sőt, már be is toppant a házába…
Penckófer János
