Magyarul beszélő fiatalokat támadtak meg Kolozsváron

2017. március 1., 10:39 , 842. szám

Bántalmaztak három fiatalt szombat hajnalban Kolozsvár belvárosában, az utcán. A Stiridecluj.ro hírportál arról számolt be, hogy a fiatalokra azért támadtak rá, mert magyarul beszéltek. Az összetűzés tényét a rendőrség megerősítette, de az okokat még vizsgálják.

A hírportál egy szemtanúra hivatkozva közölte, hogy egy belvárosi utcán a három fiatal amiatt került összetűzésbe egy másik csoport tagjaival, mert magyarul beszéltek.

A szóváltás dulakodásba torkollott, amire az egyik támadó gázpisztolyt vett elő, és előbb a levegőbe, majd az egyik magyar fiatal felé lőtt, és fejbe vágta a fegyverrel. A fiatal megsérült. A tanú arról számolt be a portálnak, hogy az összetűzés helyszínén a rendőrség is vizsgálódott.

A román rendőrség utóbb közölte, hogy szerintük nem volt etnikai színezete az esetnek. Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az ügyben érintett három magyar fiatal és egy szemtanú vasárnap tett vallomása alapján elmondta: amiatt alakult ki tettlegességig fajuló szóváltás az utcán a magyar csoport és egy román nemzetiségű férfi között, hogy a magyarul beszélő fiatalok egy tréfa nyomán hangosan nevettek, az elhaladó férfi pedig úgy vélte, hogy ővele csúfolódnak.

A rendőrségi szóvivő hozzátette: a vallomások szerint a férfi a fegyverével fenyegette meg a fiatalokat, és egyiküket vélhetően ezzel ütötte fejbe, de a tanúk nem vallottak arról, hogy lövés dördült volna el.

(MTI/Kárpátalja)