Lelepleztek egy korrupt rendőrnyomozót Ungváron

2017. március 4., 13:15 , 843. szám

A nemzeti rendőrség Kárpátalja megyei belbiztonsági főosztálya őrizetbe vette az ungvári rendőrség bűnügyi részlegének nyomozóját, aki 55 ezer hrivnyát követelt és vett át egy garázdasággal gyanúsított személytől – jelentette az Ukrajinszka Pravda az országos rendőrség belbiztonsági főosztályának tájékoztatása alapján.

A megyei rendőrség belbiztonsági főosztályán egy ungvári lakos tett bejelentést arról, hogy egy helyi rendőr kétezer dollárt követel tőle. A pénz fejében a nyomozó azt ígérte, hogy a gyanúsított elkerülheti a felelősségre vonást garázdaság miatt.

A megbeszélt napon a rendőr találkozott a bejelentővel, a saját gépkocsijában átvett tőle 55 ezer hrivnyát, majd kitette a férfit a város egyik utcáján.

A nyomozó a közlekedési szabályok megsértésével manőverezni kezdett, hogy meggyőződjék róla, nem követték-e. A belbiztonsági főosztály munkatársai kénytelenek voltak lezárni a menekülő útját, hogy elfoghassák. Az üldözött személy azonban nem akart megállni, minek következtében járműve összeütközött a belbiztonságiak gépkocsijával. Ezt követően a 31 éves rendőrfőhadnagyot őrizetbe vették. A baleset helyszíneléséhez riasztották a járőrrendőrséget, a nyomozó gépkocsijában pedig megtalálták a bejelentőtől átvett pénzt.

Az ügyészség a korrupt rendőrt a Büntetőtörvénykönyv 368. cikkelye alapján jogosulatlan nyereség hivatalos személy általi elfogadásával gyanúsította meg. A bíróság elrendelte a gyanúsított őrizetbe vételét, 224 ezer hrivnya óvadékot állapítva meg.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)