Legharciasabb szentünk

2017. március 5., 12:45 , 842. szám

A lovagi eszmények egyik legtökéletesebb magyar megtestesítője volt. Ötvöződött benne a daliás termet – vállal magasodott ki kortársai közül – a hatalmas testi erővel, a bajvívásban való jártasság a kiváló hadvezéri képességgel, a nők tisztelete az egyház iránti bőkezűséggel. A nép ajkán és krónikáink lapjain legendák születtek róla, a római egyház pedig – csaknem száz évvel halála után – szentté avatta. Ő volt I. (Szent) László, történelmünk egyik legjelentősebb uralkodója, aki 940 évvel ezelőtt, 1077-ben lépett Magyarország trónjára.

A leendő uralkodó 1046. június 27-én, pár hónappal apai nagybátyja, I. András magyar királlyá koronázása előtt látta meg a napvilágot. Édesapja András öccse, Béla herceg volt, édesanyja pedig Richeza Piast lengyel hercegnő, akiknek a házasságából hét gyermek született. I. András viszont trónra lépésekor (s még azután is, hosszú évekig) gyermektelen volt, ezért öccsét jelölte meg örököseként, ám amikor már nem is remélte, mégiscsak megszületett a fia, Salamon, így felmerült a kérdés: ki örökölje hát a trónt? Így áldatlan testvérharc tört ki a hatalomért. Béla legyőzte bátyját, aki a vesztes csata után bele is halt sebeibe, így öccse királlyá koronáztatta magát. Ám nemsokára – tisztázatlan körülmények között – életét vesztette, és Salamonra szállt a korona. Béla fiai, Géza, valamint két öccse, László és Lambert pedig megkapták az ún. dukátust, Magyarország egyharmadát, mely az ország keleti és északi vidékein terült el. László a Tiszántúlon, a Sebes-Körös partján felépíttette Várad várát, mely körül kialakult Nagyvárad városa, míg Lambert herceg – Beregszász megalapításával – bevonult vidékünk történelmébe…

A király és a hercegek eleinte jó viszonyt alakítottak ki egymással. Amikor 1068-ban a Moldvában élő nomád úzok és besenyők betörtek Erdélybe, s brutálisan végigdúlták az ország keleti részét, egészen Biharig, Salamon, Géza és László – csapataik élén – együtt vonultak fel ellenük, s a Kerlés-hegyi ütközetben ragyogó győzelmet arattak a támadók fölött, akik ki is takarodtak hazánkból. Nemsokára viszont megromlott a király és a hercegek közötti jó viszony (a különböző történészek vagy Salamont és környezetét, vagy Géza herceget okolják ezért), s 1074-ben polgárháború robbant ki közöttük. Géza győzött, s megszerezte a trónt. Míg Salamon – apósa, IV. Henrik német-római császár segítségével – megőrzött magának egy keskeny területsávot Magyarország nyugati részén, s nem mondott le királyi címéről. Három év múlva viszont I. Géza elhunyt, s mivel két fia, Kálmán és Álmos még kiskorú volt, ezért öccsére, Lászlóra hagyta a trónt, így rá hárult a belviszály lezárása, valamint a háborúkban belsőleg szétzilálódott ország ügyeinek a rendbetétele.

Az utóbbi cél elérése végett három törvénykönyvet is kiadott, s drákói szigorral lépett fel a magántulajdon elleni bűncselekmények elkövetőivel szemben, akárcsak a harci cselekmények közepette véghezvitt fosztogatások elkövetői ellen is. Az egyházak vagyonát is védte, emellett rendelkezett az elpusztult templomok újjáépítéséről. A nők védelmében is fellépett, büntetendővé téve a nemi erőszakot. Emellett a törvények kitértek a királyi főemberek fokozott felelősségére is. Mindezek eredményeként helyre is állt az ország belső rendje.

Eközben a király részben diplomáciai lépésekkel, részben fegyveres támadásokkal meggyengítette I. Salamon uralmát, aki 1081-ben lemondott addig viselt királyi címéről és határ menti kicsiny királyságáról. I. (Szent) László gazdag birtokadományokban részesítette unokatestvérét, aki azonban hamarosan összeesküvést szőtt ellene, ám erre fény derült, így a király börtönbe vetette nyughatatlan rokonát. I. (Szent) István szentté avatási ünnepségén, 1083-ban azonban László nagylelkűen kiengedte tömlöcéből. Salamon ekkor Moldvába sietett, s felajánlotta a besenyőknek, hogy nekik adja Erdélyt, ha segítenek visszaszerezni koronáját. A nomád had 1085-ben betört Északkelet-Magyarországra, a mai Kárpátalja területére, ám I. (Szent) László – seregével – elébük sietett, és a később felépült Mezőkaszony területén megvívott ütközetben fényes diadalt aratott fölötte. Salamon a besenyőkkel együtt visszamenekült Moldvába, majd egy balkáni hadjárat során életét vesztette.

Ezután László figyelme Horvátország felé fordult. 1088-ban trónörökös nélkül elhunyt a magyar uralkodó sógora, Zvonimir horvát király (felesége, Ilona királyné László egyik húga volt). A királyságot trónviszályok dúlták fel, I. (Szent) László pedig – nővére hívására – 1091-ben be is vonult Horvátországba, ellenlábasait hetek alatt leverte, s elnyerte a horvát koronát. Ám ekkor érte a hír, hogy az akkor még ellenségnek számító, nomád kunok nagy erőkkel átkeltek a Kárpátokon, s feldúlták fél Magyarországot. A király nyomban hazatért, és a Temes folyónál szétverte az ellenséges hadat. S bár nemsokára újabb kun had csapott le Magyarországra, László király a Duna mentén, Orsovánál ezt a sereget is legyőzte. Mivel e támadás mögött Bizánc állt, László megtorló hadjáratot vezetett a birodalom ellen, s végleg megszerezte a határ menti Szerémvárat.

1095 nyarán pedig megindította hadait Csehország felé, hogy segítséget nyújtson korábbi szövetségese, Ottó morva herceg fiának, Konrádnak, II. Bretislav cseh fejedelem ellenében. Ám már a hadjárat kezdetén megbetegedett, és a cseh határ elérése előtt, 1095. július 29-én elhunyt.

Egy belháborúkban meggyengült országot vett át, és egy szilárd belső rendű, a külföld szemében pedig nagy tekintélyre emelkedett, erős királyságot hagyott maga után.

Lajos Mihály