Az öröklési szerződésről

2017. április 1., 13:02 , 846. szám

„Kérem, magyarázza el – ha lehet, minél közérthetőbben –, hogy mi az az öröklési szerződés!”

– A Polgári törvénykönyv (Ptk.) 1302. cikkelye értelmében az öröklési szerződés olyan megállapodás, melynek alapján az egyik fél (a szerződő örökös) kötelezettséget vállal a másik fél (az örökhagyó) rendelkezéseinek végrehajtására, és annak halála esetén megszerzi az örökhagyó ingóságainak és/vagy ingatlanainak tulajdonjogát. Örökhagyóként szerepelhet az öröklési szerződésben egy házaspár, vagy a házastársak valamelyike, de egy egyedülálló személy is. Szerződő örökösként természetes és jogi személy egyaránt felléphet.

Az öröklési szerződés írásban köttetik és közjegyző által hitelesítendő, illetve nyilvántartásba kell vétetni az Öröklési regiszterben is.

Házastársak esetében az öröklési szerződés hatálya egyaránt kiterjedhet a közös tulajdonukra, illetve a személyes tulajdonukat képező értéktárgyakra is.

Az öröklési szerződésben kiköthető, hogy a házastársak egyikének halála esetén annak tulajdonrésze a másik házastárs tulajdonába megy át, s csak az utóbbi halála után jut a szerződő örökös birtokába.

Szerződéskötéskor a dokumentumot hitelesítő közjegyző elidegenítési tiltás alá helyezi a megállapodásban szereplő tulajdont, vagyis azt az örökhagyónak nem áll módjában például elajándékozni vagy eladni mindaddig, amíg a szerződés érvényben marad. Az örökhagyó nem is végrendelkezhet a szerződésbe foglalt tulajdonáról, illetve az arra vonatkozó korábbi végrendelete érvénytelennek számít.

Az örökhagyónak jogában áll kijelölni egy személyt, aki halála esetén ellenőrzi az öröklési szerződés végrehajtását. Ilyen személy hiányában az örökség megnyílásának helye szerint illetékes közjegyző feladata a végrehajtás ellenőrzése.

Az öröklési szerződést a bíróság bonthatja fel. A szerződésbontást kezdeményezheti az örökhagyó, amennyiben a szerződő örökös nem teljesíti a megállapodás rendelkezéseit. Ugyancsak kezdeményezheti a szerződésbontást a szerződő örökös, ha nem tudja teljesíteni az örökhagyó rendelkezéseit.

hk