Megosztozkodott a pontokon a Dnyiprjanka és a Kárpáti

Kézilabda

2017. április 5., 08:57 , 847. szám

Az alapszakasz utolsó fordulójának utolsó párharcaiban Herszonban lépett parkettre az Ungvári Kárpáti a női kézilabda-bajnokság élvonalában.

Az első találkozón szinte végig fej-fej mellett haladt a két csapat, egy-két gólnál nagyobb előnyre egyik gárda sem tudott szert tenni. A véghajrá aztán jobban sikeredett a Dnyiprjanka számára, amely végül 23-22-re legyőzte az ungváriakat. A vendégeknél hiába szerzett Irina Kompaniec egymaga nyolc találatot, a házigazdáknál 11-szer eredményes Kirilova remeklése eldöntötte a csatát.

A másnapi visszavágó is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, kevés gólos, szoros meccset játszott a két csapat, amelynek végén azonban most Borisz Petrovszkij lányai örülhettek a 24-23 arányú vendégsikernek. Az ungváriaknál Kompaniec most is hozta előző napi formáját, nyolc találattal járult hozzá csapata sikeréhez.

A bajnokságban az alapszakasz végeredményeként a Ha­li­csan­ka Lviv 38 ponttal végzett az élen a 32 pontos Kárpáti és a 26 ponttal harmadik Dnyiprjanka előtt.

Az egy hét múlva kezdődő rájátszásban az első három helyezett körmérkőzéses formában dönti el egymás között az érmes helyezések sorsát.

(felvégi)