Kevés mentőorvos, kevés defibrillátor – és sok-sok probléma

Ki menti meg a mentőket?

2017. április 9., 19:22 , 847. szám
A 17 éves lestrapált tiszújlaki mentőautó

A múlt nyáron – egy cikk erejéig – már foglalkoztam a Tiszaújlaki Körzeti Mentőállomással, mely tizenhat települést igyekszik kiszolgálni: Ti­szaújlakon kívül Ti­sza­ke­resz­túrt, Ka­rács­falvát, Pus­ki­nót, Sa­lánkot, Fe­ke­te­pa­ta­kot, Verbőcöt, Ti­sza­új­helyet, Tisza­bökényt, Ti­sza­pé­terfalvát, Nagy­pa­ládot, Fertősalmást, For­go­lányt, Máty­fal­vát, Rusz­ka Dolinát és Ba­tárt. Emlékszem, mennyire megdöbbentett az állomáson tapasztalt, szinte a harmadik világot idéző „színvonal”, így a napokban visszatértem a témához, felkeresve a tiszaújlaki mentősöket, valamint közvetlen fölöttes intézményüket, a Nagy­sző­lő­si Körzeti Mentőállomást, hogy választ találjak a jelentős mértékű elhanyagoltság okaira.

– Sohasem volt mentőorvosunk, most is csak négy felcser és négy gépkocsivezető működteti az állomást 12 órás váltásban – tájékoztat a sofőrök egyike. – A mentőautónkat annak idején, 1999-ben én vezettem le ide, Kijevből. Most már 17 éves, és havonta háromszor-négyszer javításra szorul, havi egy-két alkalommal pedig pont akkor robban le, amikor éppen beteget szállítunk. Ilyenkor aztán hívnunk kell egy rohamkocsit a nagyszőlősi mentőállomásról. Az utak is rémesek. Mert igaz, hogy a múlt nyár óta további aszfaltozási munkálatokat végeztek a Puskino–Salánk szakaszon, újból javították a Tiszapéterfalva–Fertősalmás utat, illetve felújították a Tiszapéterfalva–Nevetlenfalu útvonalat, de így sem lett sokkal jobb a helyzet, szinte mindenfelé rossz utakon döcögünk. A kátyús szakaszokon csak egyes vagy kettes sebességfokozatban haladhatunk, s még mindig 30-35 percünkbe telik, mire beérünk a tőlünk legtávolabb eső Salánkra, illetve Fertősalmásra, pedig jó útviszonyok esetén 15-20 perc alatt elérnénk a településeket.

Mint beszélgetőtársamtól megtudom, sohasem volt, és továbbra sincs defibrillátoruk, így ha útközben leáll a beteg szíve, a felcser oxigénmaszkkal, gyógyszerekkel siet a páciens segítségére, míg a gépkocsivezető a bajbajutott ember mellkasát masszírozza. S ritkán, de megtörtént már, hogy nem tudtak segíteni a betegen, aki így elhunyt, mielőtt kórházba került volna... Felszerelések? Négy éve oxigénpalackot, oxigénmaszkot, két éve törések esetén használandó légzsákot kaptak a Nagyszőlősi Körzeti Mentőállomástól, s infúzióval, sztetoszkópokkal, kardiográffal, vércukorszintmérővel, vérnyomásmérőkkel is rendelkeznek. Elegendő gyógyszert és üzemanyagot is kapnak. Csak hát napközben 5-ször, 6-szor, éjjelente 2-3 alkalommal házhoz kell sietniük, és az elhasználódott mentőautó – pláne a csapnivaló utakon – nem bírja a strapát. S magam is láttam, hogy amint beszélgetésünknek véget vetett egy tiszabökényi hívás, a felcser és a sofőr pedig járműre szállt, a rohamkocsi motorja csak a harmadik próbálkozás után emberelte meg magát, s vágott neki újabb útjának.

– Miért egy ilyen régi mentőautó teljesít szolgálatot a tiszaújlaki mentőállomáson, miért nincs defibrillátoruk, és miért nem szolgál mentőorvos is az állomáson? – sorolom a kérdéseimet Vaszil Markovicsnak, a Nagyszőlősi Körzeti Mentőállomás vezetőjének.

– Mi minden évben kérünk új rohamkocsit a felettes szervünktől, a Kárpátaljai Territoriális Mentőállomástól, de nem kapunk. A többi, hozzánk tartozó körzeti mentőállomás számára is kérünk új járműveket, egyéb, szükséges felszereléseket, Ungvárról aztán az Ukrán Egészségügyi Minisztériumhoz továbbítják a kéréseinket, és ha valamire kiutalnak pénzt, akkor kapunk valamit, ha meg nem, hát mit tegyünk?... – tárja szét karjait beszélgetőtársam. – Négy körzeti állomás tartozik hozzánk: a tiszaújlaki mellett a feketeardói, a királyházai és a nagykopányi, s most készülünk megnyitni – ötödikként – a nagykomjátit. Feketeardóban és Királyházán tízéves, Nagykopányban négyéves jármű teljesít szolgálatot. Ezenkívül a Nagyszőlősi Körzeti Mentőállomáson is három mentőautó áll készenlétben, két kétéves, valamint egy több mint tízéves kocsi. Mentőorvosok csak nálunk dolgoznak, hárman, huszonnégy órás váltásban, és agyvérzés, szívinfarktus, stroke, baleset esetén, vagy szülés levezetésére őket küldjük ki.

– Tiszaújlakon a múlt évben arról tájékoztattak, hogy felcserek is vezetnek le szüléseket, és az is megesik, hogy leáll a beszállítandó beteg szíve, defibrillátoruk pedig nincs… – jegyzem meg.

– A szülések megindulása előtt az illetékes falusi, nagyközségi orvos, szülésznő értesít minket, így a mentőorvost riadóztatjuk, de vannak extrém esetek, amikor a felcsernek kell levezetni a szülést.

– A törvény ezt megengedi? Egy felcser is levezethet egy szülést?

– Igen.

– És mi a helyzet a de­fib­ril­lá­to­rokkal?

– Azokat is kérjük, de alig kapunk. Csak a két újabb, 2014-ben kapott Peugeot mentőautónk, valamint a nagykopányi rohamkocsi van felszerelve ezekkel a műszerekkel, a többi jármű nem, s ugyancsak ez a három említett mentőautónk rendelkezik ki-be tolható hordággyal, a többiben kézi erővel kell beemelni a mentőbe a hordágyra tett beteget, majd itt, Nagyszőlősön kiemelni a kocsiból. S ha már a gépjárműveknél tartunk, megjegyezném, hogy a két legújabb, francia mentőnket nem a mi útjainkra tervezték, félévente javításra, alkatrészcserére szorulnak…

Egyszóval: nálunk a mentőszolgálat is mentésre szorul – vonhatjuk le a végkövetkeztetést.

Lajos Mihály