Az idén is Lembergbe kerül a bajnoki cím

Kézilabda

2017. április 12., 08:33 , 848. szám

Két körrel a rájátszás vége előtt biztossá vált, hogy a 2016–2017-es szezonban is a Halicsanka Lviv szerzi meg a bajnoki címet az ukrán élvonalbeli kézilabda-bajnokságban. Az ezüst – zsinórban harmadszor – az Ungvári Kárpátinak jut.

A rájátszás első fordulóját Herszonban rendezték a hét végén. Az első találkozó első félidejét követően még bizakodhattunk, hogy a hazai Dnyiprjankának sikerül megőrizni 13-11-es előnyét a listavezetővel szemben, ám a folytatásban a lembergiek állva hagyták ellenfelüket. A második harminc percet nyolc góllal megnyerő Halicsanka végül meggyőző fölénnyel, 26-20-ra győzte le a házigazdákat.

A második napon a Kárpáti ellen is csak egy félidőre volt elég a hazai lendület. A szünetben 12-12-es döntetlent mutatott az eredményjelző, a folytatásban viszont a Borisz Petrovszkij által irányított ungváriak fokozatosan őrölték fel az ellenfél erejét, és végül 21-18-ra hozták a kötelező győzelmet. Az alapszakaszt követően a bajnokság góllövőlistáját 150 találattal vezető Irina Kompaniec most is igazolta, hogy az idén alighanem az övé lesz a gólkirályi cím, hiszen csapata 21 találatából egymaga nyolcat vállalt.

A zárónapon a bajnoki címre még halvány eséllyel pályázó ungváriaknak a Halicsankával szemben csakis a győzelem hagyhatott volna némi esélyt az elsőségre, és erre 50 percig meg is volt az esélye a Kárpátinak. A szünetben 15-14-es ungvári előnnyel fordultak a csapatok, és bár a második játékrészben két gól is volt Lezinszkáék előnye, a hajrát jobban bíró Halicsanka végül 23-21-re megnyerte a találkozót.

A találkozót követően Borisz Petrovszkij vezetőedző arról beszélt, hogy csapata mindent megtett a sikerért, de az ellenfélénél rövidebb kispad miatt most csak ennyire futotta.

A bajnoki rájátszásból még két forduló van hátra, amelyek Ungváron és Lembergben kerülnek megrendezésre.

A tabellát a már bajnok Halicsanka Lviv vezeti 42 ponttal a 34 pontos és biztosan második Kárpáti előtt. A bronzérem az idén is a most 26 pontos Dnyiprjanka Herszonnak jut majd.

(tamási)