Fecske Csaba: Vadvirágok

2017. április 19., 10:14 , 849. szám

kora tavasztól késő őszig

erdőn mezőn és réteken

virág nyit halni készülődik

s darázs zöng méztől részegen

 

hóolvadástól hóhullásig

százféle vadvirág terem

mérges az egyik míg a másik

méhkastély lepke-bálterem

 

tőzeges láp folyó holtága

nyirkos erdő zord sziklaszirt

kőfal vagy mező a hazája

évszakok sorsát mondja mind

 

a tavasz a nyár az ősz szalad

avarba rejtezik a nyom

sövényre kúszik az iszalag

bókol a kockásliliom

 

kökörcsin lizinka peremizs

ibolya imola bangó

jó hír a gólyahír neked is

bábból szabadult pillangó

 

árvalányhaj ebszőlő csucsor

gyöngyike kakasmandikó

királyné gyertyája gólyaorr

s genyőte Styx partján lakó

 

egyhajúvirág pacsirtafű

kosbor fehér szellőrózsa

báránypirosító nagyfülű

útilapu madársóska

 

virít és halni készülődik

s táncol a szélben részegen

kora tavasztól késő őszig

erdőn mezőn és réteken.

 

Számba se lehet venni, mennyi gondolatot ébreszt Fecske Csaba Vadvirágok című verse. Külön lehetne szólni a költemény nyelvi megformáltságáról, és külön a vadvirágok neveinek költőiségéről. Végső soron azt kell észrevennünk, hogy szerzőnk, a Miskolcon élő költő, író, publicista milyen jó érzékkel teremt korszerű harmóniát virágneveinkből. A 2016-ban született Vadvirágok egyszersmind méltó folytatása irodalmunk azon hagyományának, melynek egyik kimagasló darabja például Juhász Ferenc Virágok hatalma című költeménye.

Fecske Csaba kétszer is hangsúlyozza, hogy ami „virít”, „nyit”, az „halni készülődik”, ám e vers mégis inkább csodálatos virágaink halhatatlanságát, a gyengeségükben rejlő hatalmukat juttatja eszünkbe. Hisz milyen életigenlés, sorselfogadás rejlik például abban, hogy bárhol is foganjon meg, a vadvirág megejtően képes szirmot bontani.

Legyen „tőzeges láp, folyó holtága, nyirkos erdő”, vagy épp „zord sziklaszirt, kőfal”, esetleg „mező a hazája” – a vadvirág beteljesíti küldetését. Lehetetlen mosoly nélkül gondolni a szirmos csodákra. Lehetetlen nem észrevenni, hogy szeretetet ébresztenek bennünk, varázslatos neveik ámulatba ejtenek: kökörcsin, lizinka, peremizs, ibolya, imola, bangó, gólyahír, árvalányhaj, pacsirtafű, szellőrózsa, kosbor. És ebben a versben még nem is szerepel például a vérehulló fecskefű, ami önmagában is felér egy költeménnyel…

Penckófer János