Jelentősen drágultak a gyümölcsök Kárpátalján

2017. április 23., 12:40 , 849. szám

Nőtt az élelmiszerek fogyasztói ára Kárpátalján márciusban, a drágulás februárhoz képest 0,7%-os volt – jelentette a pmg.ua az Állami Statisztikai Szolgálat Kárpátalja Megyei Főosztályának tájékoztatása nyomán.

A legjelentősebben, 6,1%-kal a gyümölcsök ára emelkedett, így a banán 10,1%-kal, a citrusfélék 6,9%-kal, az alma 8,1%-kal került többe. Ezzel egy időben a cukor 2,5%-kal drágult, a kenyérért 1,5%-kal, a sajtért és túróért 1,0%-kal, a húsért és húskészítményekért 0,7%-kal kellett többet fizetnünk, mint februárban.

Ugyanakkor 12,3%-kal lett olcsóbb a tojás, 1,2%-kal kerültek kevesebbe a hal és a halból készült termékek, 0,8%-kal csökkent a száraztészták ára.

Január–március folyamán 2016 decemberéhez viszonyítva 104,2% volt az élelmiszerek fogyasztói árindexe. A jelzett időszakban a zöldségek ára 12,1%-kal, a gyümölcsöké 13,3%-kal, az üdítőké 9,7%-kal, a tejé 8,2%-kal, a vajé 7,1%-kal, a sajté és túróé 6,3%-kal nőtt. Ugyanakkor a tojás 26,2%-kal lett olcsóbb.

(pmg.ua/Kárpátalja)