Számítástechnikai képzés szépkorúaknak

2017. április 26., 09:00 , 850. szám

Április 21-én a szép­korúak számára hirdetett számítástechnikai alapismeretek képzésének oklevélátadó ünnepségére került sor a beregszászi főiskolán. A képzést a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja együttműködve a KárpátHáló Közösségi Együttműködés a Szépkorúakért szervezettel hirdette meg.

A programot januárban hirdették meg, amelyre 66 személy nyújtotta be jelentkezését. Az áprilisi oklevélátadón 51 fő vehette át tanúsítványát. A 30 órás képzés Magyarországon hivatalosan nyilvántartásba vett, azaz akkreditált képzés és a résztvevők számára díjmentes volt. A hallgatók a tervezett tanmenetben számítógépes alapismereteket, online alapismereteket és szövegszerkesztést sajátíthattak el.

Az ünnepélyes oklevélátadó alkalmával dr. Madarász Sándor, a KárpátHáló KESZ elnöke elmondta: „Néhány évvel ezelőtt Magyarországon azt láttuk – ismerve a felnőttképzés helyzetét −, hogy a szépkorúakkal nem nagyon törődnek. Ebben az élethosszig tartó tanulásban csak addig volt lehetőség tanulni, amíg munkavállaló az ember, azután már nem. Azt gondoltuk, hogy ez így nincs jól, hiszen az idős korú embernek is kell adni lehetőséget arra, hogy folyamatosan fejlessze, képezze magát.” Az elnök elmondása szerint a saját példáján tapasztalta, hogy nagyon nehezen tudta rávenni magát a számítógép használatára, de ma már el sem tudja képzelni nélküle az életét. Kiemelte, hogy a képzéssel azt szerették volna elérni, hogy olyanok is részt vegyenek rajta, akik számára anyagi körülményeik nem teszik lehetővé, hogy megfizessenek hasonló tanfolyamokat.

Dr. Váradi Natália, a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjának igazgatója szerint napjainkban nagyon fontos feladat, hogy a kisebb-nagyobb településeinken élő időskorú lakossággal kapcsolatot tartsunk, megszólítsuk őket, törődjünk velük. Az ukrajnai nehéz gazdasági helyzet miatt sokan külföldön kényszerülnek dolgozni, ezért egyik céljuk volt a kapcsolattartás lehetőségének megteremtése az idősebb és a fiatalabb generációk között. „Sokféle generációt megszólítottunk eddig különböző képzéseink által, de a nyugdíjasok számára még nem voltak programjaink. Szeretnénk, ha éreznék, hogy ők is fontos részét képezik társadalmunknak” – mondta el Váradi Natália.

Szerjozsecskina Valéria, a képzésben részt vevő nyugdíjas lapunknak így nyilatkozott: „A gyerekeimnek nem volt idejük velem foglalkozni. Viszont a mindennapokban szükségem volt a számítógépes alapismeretekre. A képzéssel meg voltam elégedve, hiszen nagyon sok jó dolgot tanultam, amiről úgy érzem, hogy a gyakorlatban is hasznát tudom majd venni.”

Zelenyák Gabriella, a képzésen ugyancsak részt vevő nyugdíjas elmondása alapján azért jelentkezett a képzésre, mert a gyerekeivel szeretett volna online kommunikálni: „Szükségem volt az alapismeretek elsajátítására, hogy a gyerekeimmel kommunikálni tudjak. Nagyon sokat tanultam, aminek nagyon örülök, valamint nagyon jó közösség alakult ki a képzésen résztvevők között, kellemesen telt az együtt töltött idő.”

A szervezők elmondása alapján a nagy érdeklődésre való tekintettel a jövőben szeretnék ismét meghirdetni a képzést. Az eseményen jelen volt Varga István – az OKTKER – NODUS Kiadó Kft. ügyvezetője, a program támogatója.

Váradi Enikő