A lengyel–magyar barátság jegyében

2017. május 3., 10:07 , 851. szám

2017. április 22-én Lengyelországból, Gdansk váro­sá­ból, a Traugutt társaság képviselőiből és a magyarországi Szany nagyközségből, a „Keleti Kárpátok, rátok gondolok” jótékonysági akció tagjaiból álló 12 fős baráti társaság érkezett a KMKSZ Tiszaújhelyi Alapszervezetéhez, azzal a céllal, hogy a helyi magyar iskolásoknak és tanároknak tanfelszerelést és sportoláshoz szükséges eszközöket ajándékozzon. A közeljövőben a társaság tagjai iskolai bútorokat, digitális fényképezőgépet és három mágneses táblát is ajándékozni kívánnak az iskolának.

A vendégek Tiszaújhelyben megtekintették Győry Miklós fafaragó „házi múzeumát”, az általa éveken át gyűjtött régiségeket. A vendégek elszállásolásáról az alapszervezet gondoskodott, mely némi ajándékkal is kedveskedett a lengyel és magyar fiataloknak.

A vendégek Mezőváriba is ellátogattak, ahol szintén megajándékozták a magyar iskolát.

A tiszaújhelyi KMKSZ-alapszervezet ezúton is köszönetét fejezi ki a segítségért az érintettek, a helyi gyerekek, szülők és tanárok nevében. Köszönet illeti Megyeri Dorottyát is, amiért nem feledkezett meg kárpátaljai gyökereiről, s összehozta ezt a találkozót.

E.R.