BMG-nap a magyar hagyományok jegyében

Olvasói levél

2017. május 24., 12:09 , 854. szám

Népviselet, tájegységek, osztálydíszítés, krumplipucolás, csirkefogás, nyakkendőkötés, paprikás krumpli, kötélhúzás – néhány érdekes momentum a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium „fordított” napjából, amelynek témája idén a magyar kultúra volt.

Minden évben megrendezésre kerül a BMG-nap, amely során a hatalom átkerül a diákönkormányzat kezébe. Idén mi, a We-Kings nevű diákönkormányzat vettük át reggel az igazgató úrtól a hatalmat, s kézbe vettük az iskola irányítását. Úgy döntöttünk, hogy görög nap, Harry Potter-nap stb. után ideje visszatérnünk gyökereinkhez, azaz a magyar kultúrához. Mindenki meglepődött, mennyi érték rejlik a magyar kultúrában, s mennyi érdekes programot lehet kitalálni ennek a keretében. Napunkat a Rezeda néptánccsoport kezdte egy szatmári tánccal, ezután mindenki bevonult a kijelölt osztályába, ahol rendhagyó tanórákon vehetett részt: a diákönkormányzat 1-1 diákja prezentációval készült, amely a Kárpát-medencei magyarság tájegységeiről, valamint a magyar legekről szólt. Igyekeztünk érdekességeket összegyűjteni, ami a történelmen és a földrajzon kívül közelebb hozza a diákokat az adott tájegység kultúrájához, szokásaihoz, mindennapi életéhez. Az előadásokat követte a csoportkép, amikor mindenki alakzatban állt fel, s felülnézetből kirajzolódott a BMG felirat. Ezután következett néhány ügyességi verseny: minden osztálynak ki kellett jelölni egy lányt és egy fiút, akik harcba szálltak a gimnázium „Legháziasabb magyar leány”-a és „Legderekabb magyar legény”-e címért. A fiúknak nyakkendőt kellett kötni, vizet inni. A lányokra krumplipucolás, szendvicskészítés várt. A legháziasabb lánynak Kacsó Brigitta, a legderekabb fiúnak Szülek Ádám bizonyult. A következő versenyszámunk a várva várt csirkefogó verseny volt, amikor az osztályok képviselőinek a feladata az volt, hogy elkapjanak egy csirkét, s visszavigyék a helyére. A csirkék nagyon fürgék voltak, ám nem foghattak ki a gimiseken, mindkettő visszakerült a helyére Szoboszlai Kamilla és Radvánszky Ágoston jóvoltából. Az ügyességi versenyeket a sportvetélkedők követték, ahol minden évfolyam egymással versenyzett stafétafutásban és kötélhúzásban. A „Legfürgébb magyar vitéz” Mónus Sándor lett. Az utolsó versenyszám a dalverseny volt, amikor minden osztály ismert dallamokra írt egy általuk megfogalmazott szöveget. Idén előny volt, ha ez népdalra történt. Viccesebbnél viccesebb feldolgozásokat hallhattunk. A nap folyamán a zsűri pontozta a „ Legmagyarosabb osztály”, valamint „A legmagyarosabban feldíszített osztályterem” címért harcba indulókat. Nagy örömünkre szinte mindenki népviseletben jött, valamint minden osztályban volt díszítés. Míg a zsűri tanácskozott, tánctanárunk Nagy Krisztina vezetett a tanulóknak táncházat, hiszen táncra termett a magyar! Ezután következett az eredményhirdetés. A dalverseny 3. helyezettje a 3.B osztály, 2. helyezettje a 2.B osztály, 1. helyezettje pedig a 4.A osztály lett. Az első helyezett ajándékutalványt kapott a Fornetti kávéházba. A „Legmagyarosabb osztály” különdíjasai lettek az 1.A, 1.B, 1.C osztály tanulói. Abszolút nyertesnek a 4. A osztályt választottuk, hiszen mindenki egyforma népviseletben jelent meg BMG-napunkon. Jutalmuk egy ajándékutalvány a Parisel pizzériába. A „ Legmagyarosabban feldíszített osztályterem” különdíjasai a 3.B, 1.A és 4.A osztály voltak. Itt a nyertes a Benvenuti pizzériába nyert utalványt, a szerencsés pedig az 1.C osztály lett, akik igazi csapatmunkával díszítették fel osztályukat: összegyűjtötték a magyar hungarikumokat, s azt szemléltették képen, valamint kézzel fogható tárgyakat hoztak: palacsintát, paprikát, bográcsot…

Eredményhirdetés után mindenki elfogyaszthatta a végzősök által készített paprikás krumplit, ezután pedig késő délutánig az itt maradók táncolhattak az udvaron.

Szeretnénk megköszönni támogatóinknak az értékes nyereményeket, valamint a gimnázium tanárainak és diákjainak, hogy komolyan vették versenyszámainkat és mindenki élvezhette a napot!

We-Kings