Ukrán gyerekek újabb csoportja üdül Magyarországon

Tovább íródik a Jóság Könyve

2017. július 12., 14:23 , 861. szám

Ahogyan arról lapunk már korábban tudósított, idén is folytatódik a 2015-ben indult magyarországi üdültetési program, amelynek keretében június 11. és augusztus 26. között Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak a támogatásával 700 gyermek, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért Felelős Kormánybiztosságnak köszönhetően további 500, összesen 1200 ukrán gyermek nyaralhat Magyarországon egyhetes turnusokban. Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja, Vaszil Visivanyuk ivano-frankivszki tiszteletbeli konzul és a magyarországi Ukrán Országos Önkormányzat koordinálásával és szervezésében minden héten 60-70 gyermek utazik a Velencei-tóhoz.

Vasárnap újabb, immár az ötödik csoport indult útnak. A 64 tagú csapat képletesen három részre osztható. Tízen Donyeck megyéből, a terrorellenes műveletek övezetéből jöttek a Kelet és Nyugat Együtt régióközi együttműködési projekt keretén belül. Ennek kezdeményezője az Ukrán Nemzeti Rendőrség vezetője, Szerhij Knyazjev és helyettese, Vjacseszlav Abroszkin Donyeck megyei rendőrfőkapitány. A gyerekektől megtudtuk, hogy többségük még soha nem járt külföldön, csupán ketten jártak már Belorussziában és Lengyelországban. Az utazás előtt olvastak Magyarországról és türelmetlenül várták, hogy megcsodálhassák a fővárost, Budapestet.

A csoport másik részét körülbelül fele-fele arányban a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban meghalt vagy megsebesült szülők gyermekei, illetve a Jóság Könyve nemzetközi szociális projekt nyertesei alkották. A nemrég elhunyt Ljubomir Huzar bíboros, az Ukrán Görögkatolikus Egyház nyugalmazott érseke is megáldotta korábban a projektet, melynek célja egy érdekes könyv megalkotása az emberségről, az őszinteségről, a jóságról. Több mint 300 ezer gyerek küldött be jótettekről szóló történetet, melyekből kiválasztották a legérdekesebbet. Ezekhez illusztrációt kellett készíteniük a pályázóknak. A 200 legaktívabb, 8–16 év közötti résztvevő jutalma egy egyhetes magyarországi nyaralás. A megható történetek a knyga-dobra.blogspot.com honlapon olvashatók.

A gyerekek Ukrajna számos megyéjéből – Kijev, Harkiv, Mi­ko­la­jiv, Lem­berg, Ivano-Fran­kivszk, Donyeck – érkeztek. A legtávolabb élők pénteken indultak, majd a többiek folyamatosan csatlakoztak hozzájuk, és vasárnap reggel Ungváron állt össze a csoport, amely a reggelit követően a Tisza határátkelőre indult, ahol Magyarország Ungvári Főkonzulátusa munkatársainak közbenjárásával átlépték az ukrán–magyar határt. Marianna Bodnár csoportvezető, a Tiszta Szívűek Jótékonysági Alap képviselője tájékoztatta lapunk tudósítóját, hogy délután már Budapesten, a Hősök terén fotózkodtak Kravcsenko Györggyel, az Ukrán Országos Önkormányzat elnökével. Ezután a gyerekek kísérőikkel a Velencei-tó felé, Gárdonyba utaztak tovább, ahol este birtokukba vették a tábort, megismerkedtek a belső renddel és a finom vacsora után nyugovóra tértek, hogy kipihenjék a hosszú út fáradalmait, hiszen tartalmas program vár rájuk a hét folyamán.

Rehó Viktória