Fajtaválasztás a gyümölcstermesztésben II.

2017. július 19., 10:27 , 862. szám

A gyümölcstermesztésben a technológia egyik legfontosabb eleme maga a fajta. Egy korán termőre forduló, rendszeresen és bőven termő, ellenálló, mutatós, finom és jól tárolható fajtával magas hozamokat, alacsony önköltséget – végül pedig magas jövedelmezőséget érhetünk el. A fajtaválasztás hosszú távra szóló döntés, érdemes tehát körültekintően eljárnunk, mikor gyümölcsültetvényünk alapvető technológiai eleméről – a fajtáról – döntünk. Folytassuk előző számunkban elkezdett témánkat azzal, hogy termelői, kereskedői szemmel vizsgáljuk meg a fajtahasználatot!

A piaci követelmények állandóan változnak, korunk gyümölcstermesztőinek napról napra alkalmazkodni szükséges ehhez, új, kiváló áruértékű fajtákat kell termesztésbe vonni, olyanokat, melyek nagy termésbiztonságúak is egyben.

A fajtahasználat korszerűsítésének két módja lehetséges: hazai nemesítésű új fajták elterjesztésével és perspektivikus, külföldi fajták adaptációjával, vagy ha lenne hazai nemesítés, termesztésbe vonásukkal. Ehhez meg kell vizsgálni a fajon belül a fajták arányát, az érési időszak tágíthatóságát (még korábbi, még későbbi fajták) az érési sor bővítésével, illetve a jelenlegi érési időszakon belül a választékbővítés lehetőségét. Perspektivikusak azok a gyümölcsfajták, amelyek a külföldi tapasztalatok alapján nagy valószínűséggel régiónkban is nagy termésbiztonsággal és kiváló gyümölcstulajdonságokkal rendelkeznek.

Alma: a Gala Galaxy, a Braeburn Schneider, a Fuji Kiku 8, a Jonagored Supra, a Golden Reinders, a Pinova, a Red Chief és a rezisztensek közül a Topaz. Ezek a fajták mára bizonyítottak, beváltak. Ma nagy felületen termesztett fajták: a Galák közül a Cherry Gala egy jól színeződő klón, valamint a Brookfield Gala. Két keresztezés is említésre méltó: a Rubens, amely a Gala és az Elstar utódja, illetve a Mairac, amely svájci nemesítésű és a Maigold, valamint a Gala utódja. A Jonagoldok közül ma a szinte teljesen piros Red Prince a legjobbnak mondott. A rezisztens fajták egyre nagyobb teret hódítanak.

Körte: három fő meghatározó fajta a Vilmos, a Bosckobak és a Packhams Triumph. Olaszországban a nemesítők új fajták létrehozásával megpróbálták széthúzni az éréssort: ilyen pl. a Carmen, amely korai érésű, minden tulajdonságában hasonlít a Vilmosra, de szép piros fedőszínnel rendelkezik és jól tárolható. Németországban is jelentkeztek új fajtákkal: ilyen pl. az Uta, melynek egyik szülője a Bosckobak, ami megjelenésén is látszik, azonban nagyobb méretével, termőképességével és ellenállóságával legyőzi a szülőfajtát.

Meggy: a világ meggytermesztő országaiban egy-egy meghatározó fajta, fajtakör uralkodik. Németországban a Schattenmorelle, Franciaországban és az USA-ban a Montmorency, Délkelet- és Közép-Európában pedig a Pándy fajtakör a legnépszerűbb.

Cseresznye: a mérsékelt égövben szinte mindenütt termeszthető faj. Magyarország déli részén a korai, extra korai fajtákat preferálják (Bigarreau Burlat, Valerij Cskalov porzóval, Rita, Vera stb.). Az ország nyugati felében a kései fajták, mint a Katalin, Regina, Techlovan terjedtek el. Emellett szinte az egész országban népszerű a Carmen. A magyar hibridek mellett nagy lehetőség van a külföldről honosított fajtákban, jók a kanadai nemesítésűek is. Perspektivikus: Tamara, Regina, Sweethearth, Giant Red, Firm Red stb.

Kajszibarack: a kajszi adaptációs képessége kicsi, termeszthetősége északi határán vagyunk. A kajszit termesztő országok legtöbbje helyi fajtákkal dolgozik. A Magyar kajszi klónok jelenleg is kiváló beltartalmi értékkel bírnak, de frisspiacra kevéssé alkalmasak. Helyükbe lépett a franciáktól a Bergeron, majd ezt több más védett, frisspiaci fajta követte: a Goldrich, Orangered, Pinkcot, Kioto stb. A kajszinál nagy lehetőség van az érési idő széthúzására. A jövőben a telepítéseket az eladási célok szerint kell végezni.

Őszibarack: az elmúlt évtizedekben a sárga húsúak szinte teljesen leváltották a fehér húsú fajtákat (pl. Champion). Uralkodóvá vált a világszerte népszerű Redhaven, Balsing Gold és a Suncrest, a legújabb fajták kaliforniai nemesítésűek. Tesztelni kell a külföldi fajtaújdonságokat, mert (a legtöbb vélemény és sok tapasztalat szerint) őszibarack-termesztésben ez a jövő!

Balog Nóra, a „Pro Agricultura Carpatika”
Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa