„Megháláljuk a tiszaújlakiaknak a jó választási szereplést”

Vidámpark, koncert, utcabál…

2017. július 19., 13:32 , 862. szám

Nem sokkal a július 16-i Tu­rul-ün­nep­ség le­zá­ru­lá­sa után, a ko­ráb­bi évekhez hasonlóan, idén is be­né­pe­sült a haj­dani ti­szaúj­laki sóház mögötti park, ahol zenei, tánc- és ének­pro­duk­ciók szereztek kellemes órákat a felnőtteknek, míg a gyer­me­kek kedvükre szó­ra­kozhattak a felállított vidámpark tram­bu­lin­ján, kör­hin­tá­ján, lég­vá­rá­ban és csúsz­dá­ján. Vagyis igazi, fel­hőt­len ju­liá­lis­ra került sor a helyi KMKSZ-alap­szer­ve­zet szer­ve­zé­sé­ben, a pol­gár­mes­te­ri hivatal támogatása mellett.

– Már tíz éve rendezünk hangversenyeket, az utóbbi négy évben pedig mobil vidámparkot is hozatunk ide, az első három esztendőben beregszászi vidámparkosok látogattak ki ide, most pedig a Kisbégányi Mobil Vidámpark jött el hozzánk – magyarázza Bencze Rudolf, a Tiszaújlaki KMKSZ-alapszervezet elnöke. – S miként merült fel a juliális ötlete? Szerettünk volna olyan rendezvényt szervezni, melyen érdekes programok várják a helybeli lakosokat, akik így kiléphetnek a mindennapok taposómalmából, és kikapcsolódhatnak, felfrissülhetnek, friss energiákkal töltődhetnek fel. Egyúttal ezzel a rendezvénnyel szeretnénk megköszönni a tiszaújlaki választópolgároknak, hogy 15 éve folyamatosan aktívan részt vesznek a helyhatósági és a parlamenti választásokon, melyeken döntő részben a KMKSZ jelöltjeire adják a voksukat. S 200-250 látogató minden évben fel is keresi a juliálist.

A koncert kezdete előtt volt még időm szétnézni a vidámparkban, ahol egyre több gyerkőc ugrált önfeledten a trambulinon, illetve a légvár felfújt gumipadlóján, csúszkált le a jókora csúszdán, vagy ült be (esetleg édesapja ölében) a körhinta üléseibe.

– Már öt éve működik a mobil vidámparkunk – tájékoztat Dobsa Erzsébet, a létesítmény tulajdonosa. – Az Ungvári, a Beregszászi, a Nagyszőlősi és a Munkácsi járásban megszervezett szórakoztató rendezvényekre járunk el, ha meghívnak, ám a Felső-Tisza-vidéken még nem jártunk. A trambulint, a körhintát és a légvárat a korábbi években szereztük be, önerőből. Azután az Egán Ede Program keretében mi is benyújtottuk a pályázatunkat, s annak megnyerése révén meg tudtuk vásárolni a hatalmas, 12 m magas csúszdánkat, ami talán a legmagasabb a kárpátaljai vidámparki csúszdák között, s ennek révén megnöveltük a forgalmunkat.

Aztán délután 4 órakor a Tiszaújlaki Művészeti Iskola fellépésével kezdetét vette a koncertsorozat. A kárpátaljai művészeti iskolák idei megyei versenyének fődíját elnyerő hegedűegyüttes nyerteshez illő játékkal adta elő a Secret Garden c. dél-koreai filmsorozat egyik zenei betétjét, illetve az Arthur Hiller amerikai filmrendező Love story c. filmdrámájának szomorú szépségű filmzenéjét. Majd a hegedűegyüttes két tagja, Kovács Szilvia zenetanárnő és Kovács Gábor, a művészeti iskola diákja előadásában felcsendült Carlos Gardel francia-argentin énekes, dalszerző, zeneszerző, színész és Alfredo le Pera argentin szövegíró Por una cabeza c. tangószáma. A még csak kilencéves Csűri Vanda zsenge korát meghazudtoló magabiztossággal és szépen csengő hangon énekelte el az Erdő, erdő c. népdalt, valamint Berki Géza – Brand István Pancsoló kislány c., kedves humorú örökzöld slágerét. Kovács Gábor, a 2015-ben, a KMKSZ szervezésében megrendezett I. Bartók Béla Komolyzenei Tehetségkutató Verseny B kategóriájának (10–14 évesek) a győztese és több megyei zenei verseny nyertese mély átéléssel játszotta el Edward Elgar angol komponista Salut d’ Amour c. zeneművét és Vittorio Monti olasz zeneszerző csodaszép, magyar vonatkozású művét, a Monti-csárdást, mely utóbbi virtuóz előadásával az ifjú művészpalánta teljesen elbűvölte közönségét. Mándi Dávid a Hej, Dunáról fúj a szél c. népdal eléneklésével örvendeztette meg a hallgatóságot. Ugyancsak énekszámokkal lépett fel Bíró Karina, több megyei ének-zenei verseny első helyezettje. A művészeti iskola táncos lábú lányai pedig rábaközi és moldáv néptánccal, modern tánccal, illetve egy Cowboytánc c. produkcióval szórakoztatták a közönséget.

A művészeti iskolát követően a Beregszász Dixieland Band lépett a hallgatóság elé. Mint produkciójuk előtt az együttes billentyűsétől, Lemák Katalintól megtudtam, már többször is felléptek Tiszaújlakon, és úgy látják, az itteni közönség is értően fogadja a zenéjüket. Egyébként – mint elmondta – a legtöbb esetben magyarlakta kárpátaljai települések falunapjait színesítik zenéjükkel, de felléptek már Magyarországon (s az idén, augusztus 17-én is fellépnek anyaországunkban, Máriapócson), illetve Erdélyben, ahol részt vettek a nagykárolyi Károlyi-kastély felújítása alkalmából rendezett ünnepségen.

Azután a parkban felcsendültek a magas művészi színvonalon előadott, vérpezsdítő dixieland-muzsika dallamai, ahogy egymást követték az amerikai zeneszámok, valamint francia, illetve magyar zeneművek dixieland-feldolgozásai.

A juliálist végül éjfélig tartó utcabál zárta le, melyen a tiszaújlaki Virág Csaba zenekara szolgáltatta a talpalávalót.

Lajos Mihály