Le akarják váltani Beregújfalu polgármesterét

Utolsó csepp a pohárban

2017. július 26., 18:55 , 863. szám

A helyi roma közösség tagjai július 2-án nagyon súlyosan bántalmaztak Beregújfaluban egy helyi vállalkozót, aki még most is kórházi kezelésre szorul. A polgármester a helyi lakosok szerint nem tett semmit, sőt a romák mellé állt az ügyben, hisz a rokonsága mellett ők alkották a választásokon a legfontosabb szavazóbázisát. A felháborodott lakosok két falugyűlést is összehívtak az ügyben, ahol a polgármester nem jelent meg. A másodikon a jelenlévők már arról szavaztak, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek Sütő Lajos polgármester visszahívása és új választás kiírása érdekében.

Az aláírásgyűjtés egyik kezdeményezője, Tóth Bertalan, a KMKSZ Beregújfalui Alapszervezetének elnöke, a helyi közösség aktivistája a következőket nyilatkozta lapunknak az ügyben: „Szerintem a polgármester már régóta nem úgy teszi a dolgát, nem úgy beszél településünk lakóival, ahogy az elvárható lenne a falu vezetőjétől. A legutóbbi választásokon a rokonai és támogatói mellett elsősorban a roma lakosság szavazatainak köszönhetően maradhatott meg a pozíciójában. Most pedig egy fiatalembert 30-40 roma nagyon csúnyán megvert a falu központjában július 2-án, este 10 órakor, a polgármester viszont semmit nem tett, sőt azt mondta, hogy jól tették. Összehívtunk az ügyben egy falugyűlést, ahol a 120 megjelent úgy döntött, hogy megszervezzük Beregújfaluban a polgárőrséget. Ez folyamatban van, de a polgármester nem volt ott a falugyűlésen, utána az interneten becsmérelte a kezdeményezőket, és akkor még úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja a polgárőrség megszervezését.

Az emberek emiatt nagyon felháborodtak, és engem bíztak meg azzal, hogy kezdeményezzem a polgármester leváltását. Nem titok, hogy a polgármesterünk a KMKSZ esküdt ellensége, és így akárcsak a korábbi alapszervezeti elnökökkel, velem is nagyon rossz viszonyban van. Összehívtunk egy második falugyűlést is, ahol a jelenlévők döntő többsége megszavazta, hogy aláírásgyűjtő akcióba kezdünk a polgármester visszahívása és új helyi tanácsi választás kiírása érdekében. Azóta Sütő Lajos azt mondja, hogy nem akadályozza a polgárőrség megszervezését, aláír minden papírt, de mi nem állunk el eredeti szándékunktól, az aláírásgyűjtés a faluban folyik. Különben is elégedetlenek vagyunk a munkájával, a földprivatizációs folyamat kapcsán kiderült, hogy nincsen rendben a földtulajdoni nyilvántartás a községházán, önkényesen akadályozta a „Egán Ede” Jótékonysági Alapítvány segítségével beindított privatizációs folyamatot, járhatatlanok az utak a faluban, nincsenek fejlesztések. A községben lévő intézmények vezetőivel sincs jó viszonyban, nagyon összeférhetetlen, áskálódó ember, aki 23 éve irányítja már Beregújfalut, szerintünk itt az ideje egy vezetőváltásnak. Túl ezeken a temetőnk is romokban hever, nincs körülötte kerítés, a romák lovai ott legelnek, feldöntik a síremlékeket. Nem beszélve arról, hogy mindent megengednek maguknak a tábor lakói, megdézsmálják a krumplit, törik a tengerit, leszedik a paszulyt, ha szólunk nekik, azt a választ kapjuk: „Mehettek ahova akartok, a bírót mi választottuk.” Úgy gondolom, hogy a nyugalom érdekében jó lenne egy új választás, mindegy, hogy ki lesz az új polgármester, csak figyeljen oda a falu dolgaira.”

Nagy Renáta, a Beregújfalui Általános Iskola igazgatója ugyancsak a polgármester leváltását követelők mellé állt. Elmondta: „Tavaly októberben neveztek ki az iskola igazgatójának. Polgármesterünk mást szeretett volna az iskola élén látni, emiatt nagyon megharagudott rám. Elmondanám, hogy én őt nem bántottam egy rossz szóval sem, de ő a közösségi oldalakon becsületsértő és trágár megjegyzéseket írt le velem kapcsolatban. Szerintem amióta igazgató vagyok, az iskola fejlesztésének területén szép eredményeket értem el. A polgármester azóta nem jött el az iskola egyetlen rendezvényére sem, pedig én meghívtam a jótékonysági bálunkra is, a ballagásra is, személyesen elmentem hozzá, és ő visszautasította. Egy éve be se tette a lábát az iskolánkba. Nagyon fáj az, ahogy nyilatkozik velem kapcsolatban, nem is köszön nekem, ha találkozunk a faluban, inkább elfordítja a fejét. Azt gondolom, hogy az általam vezetett iskolának az lenne a jobb, ha egy olyan polgármester irányítaná Beregújfalut, akivel együtt tudunk dolgozni.”

Badó Zsolt