A cirkusz mindenkié!

2017. július 27., 15:32 , 863. szám

Ungváron vendégszerepel a budapesti Európa Cirkusz, és a premier előtt munkatársai bemutatót tartottak a sajtósok számára. Közel 2 hektáros területen építették fel birodalmukat, melynek középpontjában az 1700 néző befogadására alkalmas sátor áll. A kupola magassága és a porond átmérője szabványos, 13 méter. Az egész társulat egy család, tagjai olyan ismert és híres dinasztiák utódai, mint az Eötvös, Richter, Wertheim családok.

Hricenko Viktória importőr a helyszínen, a tolmács szerepét is betöltve mesél a cirkusz utazási kalandjairól:

– Európa szinte valamennyi országában felléptek, jártak Moldovában, Belaruszban, Oroszországban. Moszkvában egy egész évet töltöttek. Az egész úgy kezdődött, hogy az egykor Magyarországon állomásozott szovjet katonák nagyon szerették a cirkuszt, mindig lelkesen és bőkezűen fogadták a fellépőket, ezért az akkori igazgató halála előtt azt kérte, hogy feltétlenül jöjjenek el Ukrajnába, de legalább Kárpátaljára. Az ő akaratának tettek eleget, amikor először érkeztek az egykori Szovjetunió területére.

Ukrajnában számos nagyvárosban arattak már sikert. Kárpátalján legutóbb 2015-ben jártak, most egy másik közös olasz–magyar projekttel érkeztek, de ukrán artisták is fellépnek. A cirkuszi karaván 38 campingből és 17 teherautóból tevődik össze, 13 méteres utánfutókkal. A társulat 57 tagot számlál, ebből 20 művész, 5 balett-táncos. A programot úgy állítják össze, hogy minden korosztály szívesen látogasson el hozzájuk: az állatokat főleg a gyerekek szeretik, a serdülők és a felnőttek az akrobatikus számokat kedvelik, mert már tudják értékelni az erőfeszítést, amit egy-egy mutatvány igényel. Az apukák a csinos légtornászokat csodálhatják, míg az anyukák a rúdon tornázó erőembereket. A bohóc mindenki kedvence.

Régi ismerősként látjuk viszont Tetyana Mazurkina koreográfust, légtornászt és bemondót, aki pár éve Lembergben egy közös munka során ismerkedett meg a csapattal. Azóta nem csupán együtt járják a világot, de közben az igazgató felesége lett, és 2 hónapja világra jött a dinasztia újabb tagja.

Napjainkban sokszor felmerülő téma az állatok szerepeltetése a cirkuszban. Egyes országokban részlegesen már betiltották, Magyarországon pedig már többször kezdeményezték civil állatvédők, hogy cirkuszban ne léphessenek fel állatok. Nemrég a Munkácsi Városi Tanács határozott úgy, hogy nem engedi be a város területére azokat a cirkuszokat, melyekben vadállatok szerepelnek.

Nos, Takács Richárd „Ricardo” elmondta, hogy náluk az idomár állatgondozó is egyben, ők ebben nőnek fel, etetik, gondozzák tanítványaikat, és biztosított mindenkit, hogy az állatok jóllétét az állategészségügyi központ kontrollálja folyamatosan, indulás előtt megnézik az állategészségügyisek, majd érkezéskor ismét vizsgálják a helyiek, hogy minden rendben van-e. Nyáron csak este 21 óra után szabad szállítani őket megfelelően felszerelt kocsikban, amelyekben kötelező a ventilátor, a meleg és hideg víz, élelem, oldalvédő, villanypásztor, videokamera, hogy útközben lássák, mi történik.

Tairo Caroli az 1819-ig visszavezethető olasz ido­már­di­nasz­tia tagja. Apja fehér tigrisekkel lép fel, testvére, anyja, sőt, a sógornője is állatokkal foglalkozik. Elmondta, hogy 8-9 hónapos korig nem lehet látni, hajlamos-e a betanításra egy vadállat. Mivel 4-5 hónaposan veszik az állatot, csak reménykednek, hogy valamelyik szülőjére hasonlít. 1 éves korig csak gondozzák, majd bevezetik az arénába és lassan kezdik idomítani az alanyt. Ha megfelelő, akkor 1 év elég a betanításához, ha nem, akkor valamelyik ökoparknak adják, és mást választanak. Ők a Nyíregyházi Állatparkkal működnek együtt, onnan kapták a zebrákat, náluk telelt a víziló, az ottani szakemberek végzik a körmölést, viszont ha az állatkertnek szállításra van szüksége, akkor a cirkuszt kérik fel, mert van eszközük és engedélyük.

A budapesti vándorcirkuszban 33 egzotikus állat él: 1 elefánt, 1 víziló, 2 láma, 3 teve, néhány ló és póni, 2 zebra és 7 oroszlán, amelyek között – és itt figyeljenek, kedves olvasók, hol tapasztalhatunk ilyen humánus magatartást – az 5 fellépő nagymacska és egy kölyök mellett megérdemelt pihenését tölti a már kiöregedett oroszlán.

Megtudhattuk, hogy az állatok valódi nevét soha nem árulják el, mert előfordulhat, hogy a nézők közül valaki bekiabálja és ez megzavarhatja őket. Azt is elmondták az idomárok, hogy a cirkuszban fellépő állatok nem párosodhatnak, mivel akkor törlődnek a már betanult mutatványok, más foglalkoztatja őket, és nem teljesítenek megfelelően. Ezért általában azonos neműekkel dolgoznak az idomárok.

Közben a hatalmas testű fiatal elefánt, Maja „lakosztályában” találjuk magunkat. Gyorsan barátkozik és elfogad tőlünk néhány almát, sárgarépát, engedi, hogy megsimítsuk vastag bőrét. Nagyon játékos.

– Naponta 150 kilogramm szénát, 50 kg zöldségfélét, répát, almát, dinnyét fogyaszt el és sok akácágat, mert a fogait őröltetni kell, 400 liter vizet iszik, plusz a nasi, amit tőlünk kap, például 15 kg banánt akár egyszerre „beporszívóz”. Minden érdekli, előfordul, hogy előadás előtt felöltöztetjük, egy pillanatra magára hagyjuk, és máris leveszi a fellépőruháját. Ormánya erős, könnyedén eldob egy mázsás zsákot, de finom mozdulatokra is képes, akár egy csavart is kiteker – mutatja be az idomárja. Maja pedig vidáman tesz eleget az utasításoknak, amelyek … és itt jön egy következő érdekesség: német nyelven hangzanak el.

Továbbhaladunk. Nem messze a lovak és pónik találhatók. Ők már nem voltak ennyire szívélyesek. Bizalmatlanul tekintgettek felénk. Így elhúzódtunk, nehogy rúgást érzékeljünk egy óvatlan pillanatban, és továbbmegyünk. Két dús szőrű láma figyeli érdeklődve, mit akarunk. Ők nagyon tanulékonyak, meséli tanítómesterük. Majd a tevék következnek, akik a kedvünkért felállnak. Ők egy ideig türelmesen szemlélik a kamerás, fényképezőgépes társaságot, de az egyik sokat sejtetően gyűjteni kezdi nyálát. Na, azt nem vártuk meg! Következtek az oroszlánok. Két vállalkozó szellemű bátor kolléga néhány percre bemehetett a 7 vadállat ketrecébe. Végül Lina, a nagytestű víziló medencéjéhez mentünk, ő lomhán tárogatta hatalmas állkapcsát, melybe idomárja almát dobált. Kétnaponta cserélik a vizét, erre 10 ezer liter víz megy el.

Miközben a cirkusz művészei végigkalauzolnak bennünket varázslatos világukban, felmerülnek olyan hétköznapi kérdések is, mint az örökös költözés, élet a lakókocsikban, a gyermekek iskoláztatása stb. Mint mondották, nekik olyan belépni a guruló „otthonukba”, mint nekünk hazamenni. Kora tavasztól késő őszig járják a nagyvilágot, télen pedig a nagycirkuszokban lépnek fel az artisták, ki-ki szerződése szerint. A gyerekek vagy a társulattal utaznak és külön program szerint tanulnak, vagy egyik szülőjükkel odahaza járnak iskolába. Ha vannak is nehézségek, azokért kárpótolja őket a nézők tapsa, mosolya és elismerő tekintete. Arról megbizonyosodhattunk, hogy egyikük sem tudná elképzelni életét a porond nélkül.

Nos, aki kedvet kapott és szívesen megnézné az Európa Cirkusz fellépését, az Ungváron a Krasznodoniak utcai piac mellett augusztus 6-ig csütörtöktől vasárnapig 18 órakor (közép-európai idő szerint) megteheti. Élvezze a fellépő művészek látnivalókban gazdag produkcióit. Gyűjtsön élményeket, és ne feledje: korosztálytól függetlenül, a cirkusz mindenkié! Szórakoztat, elvarázsol, lenyűgöz és megnevettet.

R.V.