Vasárnapi üzenet: 2017. augusztus 6.

2017. augusztus 6., 10:31 , 864. szám
Radvánszky Ferenc

„Egyszer aztán egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott.” (Lk11,14)

Lukács evangélista, a maga empátiájával, különös érzékenységgel ragadja meg azokat a részleteket, melyek az ember kapcsolataira és változásaira vonatkoznak. Itt egy néma ember Jézus általi meggyógyításáról van szó. Lukács megadja a diagnózist: ördögi megszállottság egy néma lélek által. Nem is mond többet, mert a megszállottság egy gyakori fajtája, mellyel találkozunk itt, és nagyon gyakori jelenségként mutatkozott és mutatkozik meg.

A démon lebénítja a kérelmet mint az isteni segítséggel való kapcsolattartást. Pl.: a háborúban a győzelem egyik kulcsa az összeköttetés elvágása. Az ördög ezt a lelki utánpótlási összeköttetést akarja megszüntetni az Istennel és a testvérekkel.

Az Ördög – Démon. Lázadó angyal, aki nem találja a helyét, mert kiűzetett. Sok fajtája van, mely valamilyen pusztító jelenségre specializálódott. Ez a kibontakozást fojtja meg. Az ördög egyik legprimitívebb munkája a normál emberi tevékenységek lebénítása. Pl.: lebénítja a szeretetet , a megértést, a belátást, az empátiát, az erőt, az örömöt stb. S mindez azért, hogy az ördögi hatás zavartalan legyen, és az ember megfulladjon.

A démonok mindig megtestesülni vágynak. Mert már nincs helyük az égben, és még nincsenek a pokolban. Tehát a démonok helye itt van, közöttünk. A démonok nem rendelkeznek önálló személyiséggel, hanem felveszik valakinek az identitását. Pl. mint a parazita, amely nem tud megélni magától. Ezért makacsul ragaszkodik a gazdaszervezethez. S így érthető meg, hogy a démonok helyhez kötöttek, és makacskodnak onnan elmenni. Pl.: egy család, egy hely, egy kapcsolat fertőzött, mint a paraziták által egy ruha, egy ház, egy család. De kimehet az ördög Jézus által. Egyedül csak Ő tud megszabadítani. Jézus „az erősebb fegyveres”. Van esély a szabadulásra, de nem a mi erőnkkel, hanem Jézus hatalmával. Ezért kell gyorsan az ördöggel szembenézni, hogy legyen még minek feléledni. Hogy még ne haljon el a szeretet, az empátia, a kapcsolat, az újrakezdési hajlam, a kitartás stb. Pl.: házaspárként és szülőként olyan sok mély beszélgetést és együttlétet kihagytunk, most azt be lehet pótolni, és egy teljes kapcsolatot lehet kialakítani.

A démon minket is le akar kötözni, hogy ne fogadjuk Isten munkáját, hogy ne tudjunk beszélni és őszintén befogadni.

Isten fel akar oldani az életre, és teljes életet akar adni.

Radvánszky Ferenc
református lelkész, Mezőkaszony, Bótrágy