Félszázan jelentkeztek véradásra a Tisza-parti településen

III. Egészségnap és Véradói Nap Badalóban

2017. augusztus 22., 19:07 , 867. szám

Az idén immár harmadik alkalommal rendeztek Egész­ség­napot Badalóban, amely ezúttal kétnaposra sikeredett, mivel a szervezők a szokásos rendezvényt megelőző napon önkéntes véradókat is vártak a helyi családorvosi rendelőbe. A KMKSZ és a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének badalói alapszervezetei által lebonyolított eseményeken összesen több mint százan vettek részt.

„Mivel a legtöbb műtéthez elengedhetetlen általános vérkészlet mind a beregszászi járásban, mind megyeszerte igen kevés, úgy gondoltam, hogy lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk hozzájárulni annak a feltöltéséhez” – mondta el lapunknak Jakab Lajos badalói családorvos, a rendezvény ötletgazdája, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke.

,,Az előkészületek során a rendelő munkatársaival együtt igyekeztünk megszólítani minden helyi lakost. Istentisztelet keretében, plakátokon keresztül hirdettük az eseményt helyben és a környező településeken, beszámolt róla a helyi sajtó és a Pulzus rádió is, hogy jó lenne, ha minél többen eljönnének vért adni az arra rászorulók számára.”

A „toborzás” végül jól sikerült, hiszen augusztus 18-án, pénteken kerek ötvenen jelentkeztek a rendelőbe véradásra, akik közül különböző egészségügyi problémák miatt ugyan nem tudtak fogadni néhányat, de még így is 42 önkéntes véradó tehetett eleget ennek a nemes feladatnak. Ilyen aktivitás mellett nem véletlen, hogy az esemény technikai részét lebonyolító Ungvári Megyei Vérátömlesztő munkatársai is elismeréssel nyilatkoztak a badalóiak önzetlen hozzáállásáról. Mint a küldöttséget vezető Jurij Petreckij elmondta, sajnos, évről évre kevesebb az önkéntes véradó, hiszen az erre a célra alkalmas donorok többsége külföldön vállal munkát, éppen ezért kell megbecsülni az ilyen kezdeményezéseket.

Ami még mindenképpen kiemelést érdemel, hogy a véradásban a helyi polgármester, lelkipásztor és családorvos is részt vállalt, illetve hogy a véradók között 15 nő is volt, akik bátran vállalták ezt a nem túl kellemes, de mindenképpen humánus feladatot.

A donorok mindegyike egy, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Osztálya által felajánlott élelmiszercsomagot kapott ajándékba.

Másnap, szombaton, a Badalói Református Egyházközség parókiája adott otthont az egészségnapnak, melynek keretében a helyi családorvosi rendelő munkatársai egészségfelmérő vizsgálatokat (vérnyomás-, vércukorszint-, súly-, magasság-, BMI (testtömegindex-), szaturációmérést, szükség esetén koleszterinszint-mérést) végeztek. A vizsgálatok kiértékelése után minden jelentkező személyre szabott egészség-állapotfelmérőt kapott kézhez, amelyből tájékozódhatott az általános egészségi állapotáról. A vizsgálatok alatt és azt követően életmód-tanácsadásra került sor. Megtisztelte a rendezvényt jelenlétével Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul, aki maga is átesett a vizsgálatokon, és elismeréssel nyilatkozott a környéken egyedülálló kezdeményezésről.

Előadást tartott Bobuszki Volodimir bátyúi fogorvos, aki a helyes fogápolási technikáról, az általános szájhigiéniáról, a fogpótlásról és a protézisekről is beszélt a hallgatóságnak, akik kérdéseket is tehettek fel a témával kapcsolatban. Ugyancsak előadást tartott Gogola István beregszászi pszichológus, tanár, aki a testi-lelki egészség egyensúlyáról, megőrzésének mindennapi nehézségeiről beszélt a mai modern, rohanó világban. Az előadások között Péter Kitti gitározott és énekelt a közönségnek.

Az egészségnap lezárásaként a jelenlévők elénekelték nemzeti imánkat, a Himnuszt.

A rendezvényeket a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

(tamási)