Három pontot érhet a Dinamo számára a bojkott

Labdarúgás

2017. augusztus 30., 10:25 , 868. szám

Egy hazai siker mellett három vendéggyőzelem is született az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hetedik játéknapján, amelyen egy olyan találkozó borzolta fel leginkább a kedélyeket, amelyet meg sem rendeztek.

A Dinamo Kijev vezetése még az idény elején olyan kéréssel fordult az Ukrán Labdarúgó-szövetséghez, amelyben azt kérelmezte, hogy az eredetileg Mariupolban esedékes idegenbeli mérkőzését semleges helyszínen bonyolíthassák le. A fővárosiak ezen kérésüket azzal indokolták, hogy, a mariupoli helyszín túl közel van a kelet-ukrajnai háborús harci cselekményekhez, ezért nem érzik teljes biztonságban a csapatukat.

Mindezt a szövetség illetékesei cáfolták, és a mariupoli stadiont teljesen biztonságosnak nyilvánították a bajnoki találkozó lebonyolítására. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a Dinamo klubvezetésén kívül a többi együttes nem emelt kifogást a mariupoli helyszín ellen, és az élvonal újonca eddigi hazai találkozóit hazai környezetben játszotta le.

Summa summarum, a fővárosiak el sem utaztak végül a találkozóra, amiért könnyen lehet, hogy a szövetség 3 bajnoki pont levonásával sújtja majd a klubot…

Az üldöző Sahtar Donyeck maximálisan kihasználta a kijeviek hezitálását, és a másik újonc, a Veresz Rovno elleni idegenbeli sikerével a tabella élére ugrott.

A 7. forduló eredményei: Veresz Rovno–Sahtar Donyeck 1-2, Sztal Kamenszkoje–Zirka Kropivnickij 0-1, Olimpik Donyeck–Kárpáti Lviv 0-0, FK Olekszandrija–Vorszkla Poltava 0-1, Zorja Luhanszk–Csornomorec Odessza 5-0.

A bajnoki tabellát a Sahtar vezeti 18 ponttal az egyformán 16 pontos Dinamo és Vorszkla előtt (a fővárosiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak).

(tamási)